Mária-szobor avatás az Alcsúti Arborétumban

Mária Immaculata-szobor az Alcsúti Arborétumban (Fotó: Kálmán Gergely)

Múlt héten, pénteken ünnepélyes keretek között felavattunk egy Mária Immaculata-szobrot az Alcsúti Arborétumban.

Az ott folyó kutatás során a korábban itt álló Mária-szobor csupán 40 százaléka került elő. Az eredeti színek felhasználásával, kerámiából készült el az új szobor.

Az ünnepségen Tessely Zoltán országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet, a felszentelést Varga Imre plébános végezte. A vendégek nem csak az új szoborban, de a park egyéb szépségeiben is gyönyörködhettek, hiszen a tavasz beálltával most indul csak be igazán az élet az Alcsúti Arborétumban.

Alcsúti Arborétum

A fővárostól mindössze 40 kilométerre, Tata és Székesfehérvár között, a szépséges Váli-völgyben fekszik az Alcsúti Arborétum. József nádor egykori kastélykertje 40 hektár területű, fő épülete a klasszicista kastély Pollack Mihály munkája. Sajnos mára csak a homlokzat és a kastélykápolna maradt meg belőle. Kertje tájképi angolkert. Legszebb látványa a kastély előtti nagy rét a tóval, és a mellette levő sugárirányú nyiladékok.

Tovább

Alcsúti Arborétum TT

A park stílusa tájképi dendrológiai kert. A terepalakulat változatos, lankás, közepén dísztóval, míg a szélén patakok futnak keresztül. Ezek a vízfelületek egyben a park mikroklímáját is jelentősen módosítják.

Tovább
További kapcsolódó helyek megjelenítése További kapcsolódó helyek elrejtése
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.