Újabb a Budai-hegységben jelölt színes gyűrűs kígyászölyvet sikerült azonosítani.
Idén tavasszal Majercsák Bertalan Tokaj környékén kapta lencsevégre azt az ötödik éves madarat, amely még 2018-ban repült ki a fészekből.
Az idén már ötödik éves kígyászölyvet a párjával sikerült megfigyelni, azonban feltehetően még nem költöttek a területen. A kígyászölyv csak egy utódot nevel, a többi hasonló méretű ragadozómadárhoz képest alacsonyabb reprodukciós rátával rendelkezik és később válik ivaréretté. Az utóbbi években több harmad-, negyed- és ötödéves egyedet sikerült azonosítani, a színes gyűrűk segítségével jellemzően nagyobb kiterjedésű gyepterületeken, távol a tipikus fészkelő-helyektől.
A gyűrűzésről 2018-ban készített fotósorozat.
A személyiségi jogaimmal mi lesz?
Felháborító, ez így még nem elég!
No azért így már mindjárt más!
Mennyire megnyugtat ez a nagy sapka, pedig nem is az én méretem.
A tavalyi évben, szintén a Budai-hegységben gyűrűzött kígyászölyv fiókát műholdas jeladóval is ellátták a DINPI és az MME munkatársai. Az őszi vonulása során sikeresen eljutott Afrikába, azonban azóta sajnos nem küldött friss helyadatot a jeladója. A kígyászölyvek legfőbb veszélyeztető tényezői az élőhelyek beszűkülése, áramütés és az illegális kilövés.
A meggyűrűzött Buda és későbbi repülési útvonala
Fotó: Árvay Márton
Buda fészkelő helye környékén vonulása előtt.
Fotó: Hencz Péter
Szöveg: Árvay Márton
Képek (2018) és szöveg a képek alá: Bíró Sándor