Kicsi gesztenye

Vadgesztenye termése (edekert.hu)

Az Év Gyógynövénye a vadgesztenye.

2013 óta választják meg az év gyógynövényét, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az egyes növényeink felhasználási lehetőségeire, növénytani jellegzetességeire, így immár 10 éve, 2023-ban a Magyar Gyógyszertudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya az év gyógynövényének a közönséges vadgesztenyét választotta, mely sokunknak ismerős, hiszen ki ne csinált volna gesztenyefigurát ősszel, vagy sétált volna gesztenyefákkal díszített parkban.

A köztudatban létezik szelídgesztenye, valamint vadgesztenye, ám a valóságban két külön családba tartoznak. Az előbbi a bükkfafélékhez, míg utóbbi a szappanfafélékhez sorolandó. Növénytanilag teljesen eltérnek egymástól, de ha jobban megnézzük őket, láthatjuk is a különbségeket.

A vadgesztenye hazája Elő-Ázsia és a Balkán-félsziget, azonban fagytűrésének köszönhetően ma már sok helyen előfordul. Városokban, településeken, kertekben, utak mentén sokszor találkozhatunk sorfának ültetett gesztenyével, régóta kedvelt díszfa.

Magassága elérheti a 25 métert is. Kérge sötétbarna, pikkelyesen leváló. Rügyei vastagok, kúposak, ragadósak. Nagy levelei tenyeresen összetettek. A virágok április-május tájékán nyílnak, fehér, tövükön sárga, később pirosló szirmú bugákakat alkotnak, emiatt a népnyelv bokrétafának is nevezi. Szeptemberre alakulnak ki a tüskés, háromfelé repedő toktermések, melyek 1-3 fényes, gesztenyebarna magot tartalmaznak.

A gyógyászatban elsősorban magját gyűjtik, de akár kérge és levele is felhasználható. A gesztenyéből előállított készítményeket főként visszér és trombózis esetén használhatjuk. A népi gyógyászatban bőrbajok kezelésére, valamint az érfalak erősítésére is javasolják. Szaponintartalma miatt a vadgesztenye termése a ruhák mosására is alkalmas.

A fajra sajnos nagy veszélyt jelent az utóbbi évtizedekben egyre jobban elszaporodó, Észak-Amerikából behurcolt vadgesztenyelevél-aknázómoly, melynek egyetlen tápnövénye a fehér virágú vadgesztenye. A levelekben áttelelő lepke ellen ráadásul igen nehéz védekezni, mivel egy évben akár háromszor is rajzik.

Forrás: Dr. Pottyondy Ákos

Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.