Hulladékgyűjtés és elszállítás a Tétényi-fennsíkon

Tétényi-fennsík budapesti része

Az Érd-Tétényi plató Natura 2000 terület talán legértékesebb részén (hrsz. Törökbálint külterület 0152/44) egészen a közelmúltig méltatlanul kevés természetvédelmi célú beavatkozás történt. Ezen a kedvezőtlen helyzeten változást a 2013-as év hozott, amikor egyrészt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kapta meg a terület vagyonkezelői jogát és ezzel együtt a lehetőséget a tevőleges természetvédelemre, másrészt elkezdődött a nemzeti park által még 2012-ben összeállított és az EU-nak benyújtott "Szárazgyepek megőrzése Közép-Magyarországon" című LIFE+ Nature pályázat, amelynek egyik kiemelt célterülete épp ez a különleges mészkőfennsík.

A területen tapasztalható erőteljes spontán cserjésedésen kívül a másik súlyos problémát az illetéktelen gépjárműforgalom és ennek egyik fő oka, a tiltott hulladéklerakás jelenti. Az érintett ingatlant Budapest XXII. kerület és két agglomerációs település, Törökbálint és Diósd határolja. Adottságai – viszonylagos nagysága, távolsága utaktól és lakott területektől, valamint elhagyatottsága – ideálissá tették arra, hogy a környék településeinek illegális szemétlerakójává váljon.

Ismerve ezt a helyzetet, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a fent nevezett pályázat keretében, az Európai Unió pénzügyi támogatásával 2015 nyarán a gépjárműforgalom korlátozása érdekében 8 db sorompót helyezett ki az ingatlanra bevezető utakon, illetve ahol erre lehetőség volt, földsáncokkal zárta le az egyéb behajtási pontokat. A lezárást követő egy év tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a területre irányuló illegális forgalom gyakorlatilag megszűnt. Következő lépésként 2016 tavaszán a nemzeti park megkezdte a hosszú évek során felgyűlt hulladék szisztematikus eltávolítását. A legfrekventáltabb részeken – a fennsíkon található földutak mentén, ahol a legerősebb volt a szennyezettség – folytak a gépi és kézi munkák. A feladatra kiválasztott cég munkatársai lépésről lépésre haladtak a számukra kijelölt nyomvonalakon és tüntették el az útjukba kerülő szemétdombokat.

Az így elszállított 250 tonna hulladék nagyon változatos képet mutatott. Volt, aki a heti kukanapról lemaradva, a buszhoz sietve hagyta itt a nejlonzacskóba csomagolt háztartási szemetét. Volt, aki emelte a tétet és azt hozta ide, ami a házfelújításhoz rendelt konténerbe nem fért bele; de némely szeméthalom méretéből ítélve akadt olyan ember is, aki már a konténerrendeléssel sem bajlódott. Nem hiányoztak a különböző gépjármű roncsok és alkatrészek sem, olyan változatosságban és mennyiségben, hogy ügyesebb kezű gyűjtögetők akár egy saját autóra valót is összeválogathattak és egy kis szerencsével még rendszámtáblát is találhattak volna hozzá.

A nagyobb volumenű gépi hulladékelszállítás utolsó napján, május 24-én lelkes önkéntesek is besegítettek: kb. ötven egyetemista érkezett a gödöllői SZIE-ről, hogy a területet átfésülve a szakemberek által "röpszemétnek" hívott PET palackokat, nejlonzacskókat és egyéb, a szél által könnyen terjedő hulladékot gyűjtsenek. A nap végére ebből a típusú szemétből is közel egy tonna jött össze.

Az elmúlt két hónap erőfeszítései után elmondható, hogy bár a terület valószínűleg még mindig tartogat kellemetlen meglepetéseket, a leginkább zavaró és természetkárosító hulladékdepókat sikerült eltávolítanunk.

Ezúton köszönjük mindenkinek, aki részt vett és segített ebben a munkában!

Szárazgyepek megőrzése / Conservation of dry grasslands

Megvalósult

A pályázat célja a DINPI igazgatási területén található természetközeli szárazgyepek megőrzése, állapotának javítása. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén összesen kilenc helyszínen hajtunk végre élőhely-rekonstrukciós beavatkozásokat veszélyeztetett helyzetű gyepterületeken. A legfőbb problémák, melyek megoldását várjuk a pályázati tevékenységek végrehajtásától:

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.