Fiatalok a természetvédelemben

Ifjú Kócsagőr 2022_n

Idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok!

Az Ifjú Kócsagőr Program évről-évre egyre népszerűbb a természetvédelem iránt elkötelezett diákok körében. 2022-ben már 9. alkalommal hirdetjük meg számukra a programot, hogy a természetvédelmi őrök munkáján keresztül ismerhessék meg a szakmai kihívásokat és lehetőségeket - jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Rácz András ismertette, a programra 2022. március 22-től április 22-ig – a Víz Világnapjától a Föld Napjáig – várjuk azon 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését, akik első kézből ismernék meg a természetvédelem gyakorlati oldalát, és betekintenének az őrszolgálati munka kulisszái mögé. A jelentkezéseket a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon keresztül várják a nemzeti parkok.

Az államtitkár elmondta, a résztvevő diákok az általuk kiválasztott nemzeti parkban tölthetnek el egy tíz napos szakmai gyakorlatot. A legjobbak – természetvédelmi őr mentorukkal közösen – a szeptemberi országos döntőben mérik össze tudásukat, hogy elnyerjék a 2022 Matula és Tutajos elnevezésű díjat, illetve az ötnapos tanulmányutat az Erdélyi-középhegység Natúrparkba.

Rácz András hangsúlyozta, a program sikerét mutatja, hogy a korábbi résztvevők közül már többen dolgoznak valamely nemzeti park igazgatósági kötelékében, karrierútjukra pedig a szervezők is rendkívül büszkék. Az Ifjú Kócsagőr Program a korábbi évekhez hasonlóan a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30Y zenekar, az Agrárminisztérium, a tíz nemzeti park igazgatóság, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. összefogásával valósul meg.

Az országos döntővel egybekötött háromnapos záróeseményt szeptember 21-23. között a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság rendezi meg – tette hozzá az államtitkár.

További információk és az idei felhívás elérhető a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon. Érdemes még az ifjú kócsagőrök facebook csoportjához is csatlakozni, ahol rengeteg fotó, élménybeszámoló található az elmúlt évek nyári gyakorlatairól (https://www.facebook.com/groups/ifjukocsagor).

Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.