Kizárólag a Kárpát-medencében él, mégis több mint kétszáz éve félreértések övezik egyik legkülönlegesebb bennszülött növényünket, a fekete galagonyát. Egy új kutatás – a Duna–Ipoly és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint szerb szakemberek együttműködésében – tisztázza a faj valódi elterjedését, és rámutat arra is, hogy e ritka hungaricum számos állománya mára súlyosan veszélyeztetett.
A fekete galagonya (Crataegus nigra) bennszülött növényünk, kizárólag a Kárpát-medencében, azon belül is elsősorban a Duna mentén fordul elő. Bár már több, mint kétszáz éve leírták, gyakran összekeverték egy hasonló fajjal, így az elterjedéséről számos téves adat látott napvilágot. Érdekesség, hogy magát a fajt leíró Kitaibel Pál – egyébként kiváló magyar botanikus – is keverte ezt a két növényt. Nemrég azonban megjelent egy publikáció, amely tiszta vizet próbál önteni a pohárba.
A fekete galagonya (C. nigra) és az ötbibés galagonya (C. pentagyna) két nagyon hasonló faj, ráadásul a régebbi szakirodalmak gyakran tévesen, az eredeti fajleírást figyelmen kívül hagyva (félre)értelmezték őket. Tuzson János már a múlt század elején felismerte, hogy „az előfordulási adatokból látnivaló, hogy a Crataegus nigra vagy kétféle helyen, nevezetesen áradásos és sziklás termőhelyen nő, vagy pedig hiba van a növény meghatározása körül”. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a fekete galagonya hibridizál a gyakori egybibés galagonyával és az ilyen átmeneti példányokat rendszerint az ötbibés galagonyával azonosították. A problémát Zsák Zoltán oldotta meg, aki a hibridizáció tényét felismerve azt egy magyar botanikus munkássága előtt tisztelegve Degen-galagonya (Crataegus ×degenii) néven írta le.
Miért érdekes mindez? Mert a fekete galagonya egy bennszülött, ritka növényünk, élőhelyén fontos ökológiai (sőt, régebben gazdasági) szereppel, melynek megőrzése a mi feladatunk. Első lépésként fontos tudni, hogy pontosan hol és mennyi található belőle. Kutatásaink során felkerestük az eredeti, gyakran száz évnél régebbi publikációkat. Ezekből a leírás, vagy az élőhely alapján többször kiderült, hogy téves határozáson alapunak, máskor pedig azt láttuk, hogy a későbbi irodalmak valójában ezekre a régi adatokra hivatkoznak és nem recens megfigyelésre. Az irodalmi adatokat herbáriumi lapok vizsgálatával egészítettük ki, ideértve a cédulák gyakran nehezen olvasható és érthető feliratainak elemzését is. Számos tévedésre derült fény… A lokalitások pontosabb beazonosításához korabeli térképeket (elsősorban katonai térképezések eredményeit) is használtunk, gyakran összevetve a mai viszonyokkal. Több éves, gyakran nehéz körülmények között zajló terepi vizsgálatok során megpróbáltuk felkeresni és felmérni az összes állományt, ami a délszláv háborúban aknásított Kopácsi-rét esetében meglehetősen kalandos vállalkozás... A kutatás a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint szerb kollégák együttműködésének köszönhetően valósult meg.
Az eredményekből látható, hogy a fekete galagonya jelenleg ismert elterjedési területe a Duna árterének Budapest és a Vaskapu közötti szakaszára, valamint két nagyobb mellékfolyó, a Dráva és a Száva Dunához közeli részeire korlátozódik. Feltételezhető, hogy a fekete galagonya a Duna szabályozása előtt a nagy kiterjedésű ártereken jóval gyakoribb lehetett, különösen a hazai szakaszon. Jelenleg Gemenctől északra, valamint a Tisza torkolatától délre ritka, a Száva mellől és Belgrád környékéről valószínűleg kipusztult. Jelentős állománya található ugyanakkor Gemenc, Kopácsi-rét (Horvátország) és Apatin (Szerbia), valamint Kabol-Dunagárdony (Szerbia) térségében. Elterjedési területének északi részén erőteljes visszaszorulása figyelhető meg, melynek oka elsősorban termőhelyeinek átalakulása, szárazodása, ennek következtében az egybibés galagonyával történő egyre gyakoribb hibridizálódása és az özönnövények terjedése. Természetvédelmi helyzete itt a kipusztulással veszélyeztetett kategóriába sorolható, míg másutt többnyire veszélyeztetettnek tekinthető.
A faj megőrzésében a hivatásos természetvédelem munkáját önkéntesek is segítik.
Reméljük sikerül megőriznünk e különleges, akár kisebb fa méretűre is megnövő, virágzáskor dekoratív növényünket.
Dr. Riezing Norbert