Most még az éjjeli fagyok, és a Nap alacsony járása miatt, a sokáig árnyékos északi lejtők és a szurdokok jeges csendben szunnyadnak, ám a napsütötte lejtőkön, a meleg völgyekben és kertekben már előbújtak a kikelet első virágai, így megjelentek az első beporzók is.
Az enyhe januárnak köszönhetően korán beindultak a kora tavaszi virágok, megjelentek az első rovarok, de szerencsére most februárban visszanézett a tél.
A fagyok dacára már megállíthatatlan a kikelet, a gyorsan felmelegedő, szélvédett helyeken megjelentek az első virágszőnyegek.
Az Alcsúti Arborétum is egy ilyen hely, a téltemető aranyló foltjai már január második felében megkezdték a pompázást, majd csatlakoztak hozzájuk a hóvirágok. A meleg napsütés előcsalogatta a tél elől elbújt lepkéket, legyeket, és kitódultak kaptáraikból a méhfélék is.
Aki az elkövetkezendő hetekben ellátogat az Arborétumba, még láthatja a téltemető nagy szőnyegeit, a messziről fehérlő, mediterrán hóvirágmezőt, az első sárgálló szártalan kankalinokat, a kéklő májvirágokat, és a zöldellő hunyorokat. A fák közül és a cserjésekből felzengő, egyre hangosabb és sokszólamúbb madárénekek mellett hallhatja a döngicsélő-zümmögő poszméheket, a békésen gyűjtögető házi és vadméh-fajokat, a változatos formájú legyeket, valamint láthatja a legkorábbi lepkefajokat: az atalantalepkét, a csőröslepkét, a citrom- és hajnalpírlepkét.
Igazgatóságunk a hóvirágmező pompázása alatt, minden hétvégén tart szakvezetést, ahol a hóvirágfajokról, és a különféle változataikról tart bemutatót. Persze a séta során megismerkedhetünk az akkor épp aktív madarakkal, rovarokkal és az Arborétum más csodáival is.
Kérjük figyeljék honlapunkat, és tájékozódjanak programjainkról!
Halász Antal