2024-ben több olyan kollégánk vonult nyugdíjba, akik meghatározó szereplői voltak Igazgatóságunk elmúlt évtizedekben elért sikereinek. Hiányuk hatalmas űrt hagy majd maga után mind szakmai, mind emberi szempontból. Megkértük a hozzájuk közel álló munkatársakat, hogy néhány gondolattal, kedves történettel emlékezzenek meg a közös munkával eltöltött évekre.
Klébert Antal (Toncsi) egész életét a természet megismerésével és védelmével töltötte, és most a nyugdíjkorhatár elérése után sem vonul vissza, hiszen megszabadulva a munkaviszonnyal járó adminisztrációs láncoktól, most még szabadabban szárnyalhat kedvencei, a madarak után.
Toncsi közel fél évszázadot töltött olyan munkahelyeken, ahol élőlényekkel, elsősorban állatokkal kellett foglalkozni, és évtizedek óta tevékenykedik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tagjaként.
A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítványnál végzett munkája után, 2008-ban került a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) Természetvédelmi Őrszolgálatának kötelékébe, ahol természetvédelmi őrként felügyelte a Vértes keleti felének (benne a fokozottan védett Haraszt-hegy és a Fáni-völgy), valamint az Észak-Mezőföldnek a természeti értékeit. A legnagyobbaktól a legkisebbekig, a sasoktól a százlábúakig, a kökörcsinektől a hóvirágokig mindenre kiterjedt a figyelme. És Ő nem a csendes megfigyelő, felmérő típusú természetvédelmi őrként végezte munkáját, hanem igyekezett tudását, a felfedezések élményeit a természet iránt érdeklődőkkel is megosztani, több mint száz szakvezetés, előadás, foglalkozás, valamint félszáz média-megjelenés köthető a nevéhez. Az online közösségi médiában folyamatosan tájékoztatja a Vértes környéki történésekről, a problémákról és az elért eredményekről az érdeklődőket, hiszen egyik kedvenc jelszava: „Nem elég tojást tojni – kotkodácsolni is kell!”
Sikeres és boldog ember az, aki munkáját és aktív pihenését egyszerre tudja végezni, így Anti természetvédelmi őrként - a DINPI képviseletében -, és MME-tagként a Ragadozómadár-védelmi Szakosztály munkacsoportjaiban, a sasok és a sólymok fészkeléseinek biztosításával, a lehetőségeik kibővítésével foglalkozott, majd a Harkályvédelmi Szakosztály aktív tagjaként napjainkra a harkályfélék védelmének ismert szószólójává vált.
És amikor Toncsi mégis elfáradt az éves hajtásban, akkor jött el a passzív pihenés ideje: Reszkessetek halak! - felkiáltással levonult hetekre a Balatonhoz. Otthona, a Vértes lábánál megbúvó szülőfaluja, ahonnét elindul napi teendőit végezni, és ami lehetővé teszi, hogy új energiákkal töltődjön fel. Békés, nyugodt környezet, amelyet az évtizedek során alakított ki, ahova munkavégzése, vagy kalandozásai után (Arábiát és Afrikát többször is megjárva), mindig visszatért – akár a gólyák és vonuló társaik …
Köszönjük Anti az eddigi munkádat, és várjuk, hogy a kötöttségektől megszabadulva tovább folytasd hobbiként, és segíts bennünket a biológiai sokféleség védelme, a természet megmentése érdekében!
Halász Antal természetvédelmi őr
A Sas-hegyi Látogatóközpont karakteres előadásmódjáról ismert, közkedvelt és szeretett környezeti nevelője - sokak számára hosszú ideje a természetvédelmi terület arca -, Kremnicsán János november 23-án nyugdíjba ment.
A hegyen töltött 17 éve alatt sok tízezer gyermeket és felnőttet ismertetett meg a Sas-hegy természeti értékeivel. Neve sokak számára már-már eggyé vált a Sas-heggyel és a természetvédelemmel is.
János hitvallása, hogy szeretettel, megértéssel kell közeledni az emberekhez. Ennek köszönhető, hogy Sas-hegyi vezetései, tantermi és terepi foglalkozásai sokaknak – gyermekeknek, felnőtteknek és időseknek egyaránt életre szóló élményt adtak, s hogy ennyi embert tudott a természetvédelem ügye mellé állítani.
Aki egyszer is találkozott Jánossal, nem fogja elfelejteni őt!
János, boldog és aktív nyugdíjas éveket kívánunk!
Teljes méltatás és cikk munkásságáról a Sas-hegy blogon olvasható: https://budaisashegy.blog.hu/2024/12/04/janosunk_nyugdijba_ment
Ruzsa Ágnes környezeti nevelő
Váradi Éva három évtizeddel ezelőtt állt munkába a Pilisi Tájvédelmi Körzetben, így a később itt megalapított Duna-Ipoly Nemzeti Park egyik alapítója lett. Mondhatnánk, hogy az alapítóatyák közé tartozott, de igazából alapító anya volt, hiszen azoknak a ritka kollégáknak egyike, akik nőként álltak helyt egy férfias szakmában, a természetvédelmi őrszolgálatban. Erdőmérnök diplomája, majd a Visegrádi Erdészetnél szerzett szakmai gyakorlata jó alapot adott ahhoz, hogy az erdőgazdálkodásban a természetvédelmi szempontokat érvényesítse és nemzeti parkosként is fenntartsa a párbeszédet az erdőgazdasággal. Sokszínű munkájából még két területet emelnék ki, ami közel áll Éva szívéhez. Az egyik a kulturális örökség ismerete és védelme, ami a Visegrádi Őrkerületben különösen hasznosnak bizonyult. A másik a gyerekcsoportok oktatása, környezeti nevelése, amit az esztergomi Kökörcsin Erdei Iskolában és a Strázsa-hegyi tanösvényen gyakorolt.
A Pilis-Budapest Környéki Természetvédelmi Tájegységnél dolgozó összetartó csapatot nagy vendégszeretettel látta vendégül otthonában is. Reméljük Éva, hogy nyugdíjba vonulásod után is benézhetünk hozzád a tavaszi békaterelő építés vagy a Visegrádi-öbölben végzett élőhely-kezelés után!
dr. Kézdy Pál
Vízkert András közel 20 éve kapcsolódott be természetvédelmi őrként Pilisszentivánon, a pilisi len élőhelyén végzett munkába, ami akkor nagy lendületet kapott egy nyertes uniós LIFE pályázatnak köszönhetően. Az elsősorban erdészeti feladatokat tartalmazó pályázat sikeréhez elengedhetetlen volt hatalmas szakmai felkészültsége, amit korábbi, majdnem három évtizedes kerületvezető erdészi munkája során szerzett a Pilisi Parkedőnél. Hamar kiderült, hogy nem ez az egyetlen tudása, amit itt hasznosítani tud, hiszen gyerekkora óta profi madarásszá képezte magát. Ennek köszönhetően részt vett a gyerekmunkában is, amelyeknek egyik legizgalmasabb eseménye az általa vezetett madárgyűrűzés volt. Tudásával, nyugodt személyiségével megbabonázta a gyerekeket. Idővel átkerült a Visegrádi-hegységbe, ahol jó kapcsolatot épített ki az ott dolgozó erdészekkel és velük együtt részt vett a természetvédelmi erdőgazdálkodás új üzemmódjának, az örökerdő gazdálkodásnak a bevezetésében. A környezeti nevelést is vitte magával, aminek kézzelfogható eredménye az Esztergomi Madárakol nevű gyűrűzőtábor létrehozása. Reméljük az ott folytatott munkájával nyugdíjasként is sokáig csapatunk tevékeny tagja marad és nem utolsósorban kitűnő főztjeit is élvezhetjük még.
dr. Kézdy Pál
Sipos Györgyi kolléganőnk 2019-ben vette át a sokat látott nagykőrösi pusztai tölgyesekben folyó természetvédelmi kezelési munkák irányítását, mint erdészeti referens. Nem ismertük Őt, Ő sem ismert bennünket, messziről, Somogyból érkezve vágott bele ebbe a hihetetlenül sokrétű, embert próbáló feladatba. Bár korábban sosem dolgozott a természetvédelemben, nagyon gyorsan ráérzett, hogy milyen irányt kell követnie ahhoz, hogy legalább esélyünk maradjon ennek a Kárpát-medence szerte veszélyeztetett erdőtársulásnak a megőrzésére. Ha kellett, akkor negyven fokos hőségben ápolta a tölgycsemetéket, ha szükség volt rá, akkor nyugodt hangján győzködte az erdőfelügyelőt, hogy miért is kell felnyíló erdőbe átrakni az adott erdőrészletet, és hát sokszor volt szüksége a türelmére is, amikor a napi munkájához szükséges eszközök beszerzését intézte az Igazgatóság bürokratikus útvesztőjébe. Nagyon megszerettük higgadt személyiségéért, fiatalos lendületéért, szakmai tudásáért, és főleg azért, mert mindenkivel szót értett. A mögöttünk álló fél évtizedben nagyon jó kezekben voltak Nála a nagykőrösi tölgyesek, és ha manapság kint járunk az erdőben, mindenhol visszaköszön gondos munkájának keze nyoma. Kedves Györgyi! Innen az ország közepéről kívánunk Neked boldog nyugdíjas éveket, reméljük, hogy mihamarabb találkozunk!
A tájegységi csapat nevében: Vidra Tamás tájegységvezető
Repiczki Sándor 2014. október 1- től dolgozott az Igazgatóság Ipoly völgyi őrkerületében mint mezőgazdasági erőgép kezelő. Egy Massey Ferguson 6455 típusú traktorral dolgozott bátyjával, a közben covid miatt elhunyt Repiczki Józseffel. A munkában tökéletesen megértették, kisegítették egymást. Az év június 15-i első kaszavágása már igen korán, sokszor hajnal 5 órakor kint találta a réten. Jól tudta hogy a harmatos füvet a legjobb kaszálni. Ezt a munkafolyamatot általában dél előtt 10 óráig csinálta. Utána bement a majorba gépet cserélt, mert a tikkasztó nap ereje megkövetelte, felakasztotta a Krone bálázót és rövid idő alatt ismét a munkaterületén az ártéren dolgozott. Bálázott és bálázott sokszor este 9 óráig. Előfordult, hogy a drégelypalánki polgármester felhívott, küldjem haza az embereimet mert a község szélső házaiban az emberek nem tudnak aludni a brummogó gépeink miatt. Az is előfordult, hogy a másnapi munkafolyamat megbeszélésekor rám szólt, az nem lesz úgy jó főnök. Elismerem, sokszor neki volt igaza. Nem csak a területkezelésben, az itt legeltetett magyar szürke szarvasmarha állomány téli takarmányának megkészítésében dolgozott. Minden ehhez kapcsolódó munkát elvégzett. Ha az állatok máshelyen történő legeltetése megkövetelte, akkor az ivó vizet szállította és engedte a vályúkba a pataki réten. Nyugdíjba vonulása után még gyakran megkerestem az erőgép, a munkagépek javításában önzetlenül segített.
Kagyerják Pál természetvédelmi őr
Munkatársainknak köszönjük a kedves sorokat, a pihenőre vonuló kollégáknak pedig aktív, természetjárással és pihenéssel teli, boldog nyugdíjas éveket kívánunk!