Bemutatták a Dunakanyar Látogatóközpont terveit

A Dunakanyar Látogatóközpont tervezett főbejárata

A tervek szerint 2019-ben átadásra kerülő komplexum a térség legmeghatározóbb ökoturisztikai látványossága lesz.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság meglévő bemutatóhelyei, tanösvényei többségében egész évben fogadják az érdeklődőket, folyamatosan bővítve az igénybe vehető szolgáltatások körét. A Dunakanyar Látogatóközpont e bemutatóhelyek sorába illeszkedve, ám koncepciójában egyedi, az adott tájegységre fókuszáló kialakítással, a Pilis látogatottság tekintetében egyik kiemelkedő helyszínén, a történelmileg is jelentős Komárom-Esztergom megyei Dömös településen valósulna meg.

A beruházás hiánypótló, mert a nemzeti park területén még nincs a látogatók fogadására és a természeti értékek bemutatására alkalmas magas színvonalú, interaktív és innovatív elemekkel bíró, nemzetközi jelentőségű létesítmény, ami egyúttal a természetvédelmi és ökoturosztikai tudásközpont szerepét is betöltené.

A látogatóközpont a Duna-Ipoly Nemzeti Park és egyben a Dunakanyar szívében, az egyik legnagyobb látogatottságú turisztikai desztinációban helyezkedik el. Közlekedési kapcsolatai kiválóak, hiszen ide érkezik meg Dobogókő felől a Rám-szakadékon keresztül egy nagy forgalmú turista útvonal, az ingatlan előtt halad el a Visegrádot Esztergommal összekötő közút, szomszédságában hajóállomás található és itt halad el az Eurovelo kerékpárút tervezett nyomvonala is.

Ez vezet ahhoz a jelenséghez is, hogy a településen és a környéken működő kisvállalkozások léte előre nehezen kiszámítható, hiszen a működési idejük csak erre a szűk időszakra korlátozódik. Ebből következően a munkalehetőségek száma bizonytalan, így a fiatalabb lakosok elvándorlása jellemző tendencia.

A Látogatóközpont egész évben várná az ide látogatókat ezzel meghosszabbítva a szezon időtartamát és a helyi kis-és középvállalkozásoknak is lehetőséget teremtve arra, hogy saját bevételeik növelésével a munkaerő megtartó potenciáljuk is növekedjen.

A Dömösre érkező turisták között ez idáig a kisgyerekek száma nem volt magas, hiszen az innen induló túraútvonal, mely a Rám-szakadékon keresztül vezet, nagy odafigyelést igényel, nem kedvez a több gyermekkel érkezőknek.

A Látogatóközpont kialakítása erre megoldásként elsősorban az iskoláskorú gyermekeket, valamint a gyermekes családokat célozza, de nem feledkezik meg az óvodás korcsoportról sem. Ezt tükrözi a kialakított belépőjegy politika is, hogy a több gyermekes családok se érezzék anyagilag megterhelőnek egy akár egész nap eltöltését itt.

Ezen túl az ökoturisták, bakancsos turisták, idősebb korú látogatók is megtalálják a számunkra érdekes ismereteket a kiállítás, a tanösvény, illetve a vetítés tartalmai között.
A központ kialakítása pedig ezen túl lehetővé teszi nagyobb csoportok, kutatók, valamint vállalati szereplők idelátogatását is workshopok, konferenciák és csapatépítők keretében. A csoportok szervezett irányítása adja meg az alapot arra, hogy a megnövekedett látogatószám ne okozzon felesleges terhelést a környezetre nézve.

A projekt megvalósítása során kialakításra kerül egy központi épület, melynek része egy interaktív, élményszerzésen alapuló, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területének élőhelyeit, jellemző élőlényeit, és egyéb természeti jelenségeit bemutató kiállítás.
A kiállítás mellett létrejön egy konferenciaterem, mely 150 fő befogadására képes, így az időközi, természetfilmes vetítések mellett lehetőség van konferenciák, workshopok, szakmai napok, illetve vállalati csapatépítők, egyéb rendezvények (pl. esküvő) lebonyolítására is, valamint időszakos kiállítások helyszíneként szolgálhat.
A főépületben kap ezen kívül helyet a nemzeti parki ajándékbolt és a büfé is, melyekben helyi, kézműves és nemzeti parki termék védjegyes termékek kapják a főszerepet.
A főépület mellet megépül két kisebb épület is, melyek foglalkoztatóiban a csoportos foglalkozásokat, illetve kisebb volumenű szakmai találkozókat lehet megtartani, továbbá itt kapnak helyet a létesítményért felelős nemzeti parki dolgozók irodái is.

Az attrakció másik fő eleme a kert, melynek kialakítása a kiállítással összhangban folytatja annak tematikáját, a Dunát formázó és a Duna-menti védett területeket bemutató tanösvénytől kezdve, az állatsimogatón és madárröpdén át a felhőtlen kikapcsolódást nyújtó játszótérig.

A területen történő élményszerzést egészíti ki a kerékpár és kenu kölcsönzési lehetőség. Az eszközök segítségével a vendégek bekapcsolódnak a környező települések turizmusába is.
A projekt megvalósítása, annak volumenére való tekintettel 3 évet vesz igénybe.
A megvalósulást követően évente 36.000 ezer látogatót vár a komplexum.
Az üzemeltetést nagy részben a nemzeti park igazgatóság végzi, új munkahelyek létrehozásával.

Duna-Ipoly Nemzeti Park

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis, a Visegrádi- és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül.

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.