A gyöngybagoly költőládák kihelyezése jól példázza az aktív természetvédelem szükségességét.
Számos faj választja fészkelő helyéül az ember lakta településéket. Sokat közülük meg is szeretünk, gondoljunk csak a gólyákra, fecskékre, vagy akár a téli madáretetők gyakori vendégeire, a cinegékre. A gyöngybagoly nem tartozik ide, mivel éjszakai életmódja miatt ritkábban kerül szem elé. Pedig szépsége és –a mezőgazdaságban problémákat okozó– pocok pusztítása okán joggal pályázhatna a „kedvenc madaraink” címre.Fészkelő helynek gyakran templomtornyokat, magtárakat, padlásokat választ, ahol a környezetében nyílt mezőgazdasági területeket is talál. Ennek oka, hogy itt találja meg legfőbb táplálékát, a mezei pockokat, egereket és cickányokat.
Amikor egy templom felújítása megkezdődik, a megrendelő egyik elvárása, hogy a tetőtérből zárják ki a parlagi galambokat, mivel ürülékükkel beszennyezik a padlásteret. Ennek a jogos elvárásnak lett a nagy vesztese a gyöngybagoly, mivel így elvesztette az évszázadok óta jól bevált fészkelő helyeit. Ehhez jött még az intenzív mezőgazdaság vegyszerhasználata, a rágcsálók méreggel történő irtása. E két tényező együttes hatása oda vezetett, hogy a 80-as évekre a hazai gyöngybagoly állomány 800-1000 párra csökkent.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvánnyal, és helyi természetvédelmi aktivistákkal összefogva számos településen helyezett ki költőládákat. Legutóbb Szár község hermetikusan lezárt templomtornya vált ismét lakhatóvá a fokozottan védett gyöngybaglyok számára.
Klébert Antal
természetvédelmi őrkerület-vezető