A védett terület a vértesszőlősi egykori forrásmészkőbányát foglalja magában. A forrásmészkő a Duna mellékfolyója, az Által-ér pleisztocén teraszaira települt 8-10 m vastagságban.
A forrásmészkő kiválóan alkalmas növényi és állati ősmaradványok megőrzésére: a vízben élő vagy abba beleesett állatokat és növényi maradványokat (leveleket, magvakat, tobozokat) a meleg vízből kicsapódó mész kérgezte be, ami később mésztufává változhatott. Ily módon finom lenyomatokat készített róluk.
Védettségét a Vértesszőlősi előembertelep természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról szóló 84/2007. (X. 18.) KvVM rendelet tartja fenn.
Alapadatok
- Védetté nyilvánítása: 12/ 1976. OTvH sz. határozattal
- Törzskönyvi száma: 132/TT/76
- Kiterjedése: 35 ha
- Az érintett községhatár: Vértesszőlős
- Természetvédelmi kezelő: Magyar Nemzeti Múzeum
A védett természeti értékek rövid jellemzése
A védett terület a Vértesszőlős egyik forrásmészkőbányát foglalja magába. Vértesszőlősön több travertínó (édesvízi mészkő, mésztufa) fejtés is működött, ezek közül a legmagasabban fekvőben és legidősebben kerültek elő az őslénytani és régészeti leletek.
A vértesszőlősi bányában és környékén végzett földtani és régészeti kutatások nyomán ősállati maradványokra, kormeghatározó értékű emlős- és csiga-faunán kívül az egykori puha mésziszapba mélyedt, megkövesedett ősbölény, orrszarvú, medve és szarvas lábnyomokat konzervált a természet. Később rendkívül gazdag őstörténeti leletegyüttesre is bukkantak: tűzhelyre, kőeszközökre és állat-csontokra. Vértes László irányításával folyt a kutatás. Az ásatások során az I. lelőhelyen 4, a III. lelőhelyen 5 kultúrréteg került feltárásra, míg a II. lelőhelyen leginkább nagyemlős csontok kerültek elő. A működő bányában összesen 8 lelőhelyet dokumentáltak, de ásatás csak az I-II-III. lelőhelyeken zajlott.
Vértesszőlősön előkerült 4 emberi tejfog-töredék és egy tarkócsont ("Samu"). A felnőtt ember elcsontosodott varratú koponyájának maradványára, egy 16 mm vastagságot is elérő tarkócsontra leltek, az öreglyuk melletti ütés nyomaival. A betört koponyacsont az agyvelő eltávolításának kultikus szokásaira utal, a neandervölgyi, a jávai és más koponyaleletekhez hasonlóan. Vadászó, kőeszközt készítő, tüzet használó elődünk a "Homo (erectus seu sapiens) paleohun-garicus" nevet kapta. Korára vonatkozóan egyes megállapítások szerint 300 ezer éves. Leletei alapján a feltárás világhírnévre tett szert. Egyedülállósága miatt a kőzetfeltárásokat földtani alapszelvényként tartják nyilván.