Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Növényismertetők

Közönséges cickafark

A közönséges cickafarkot elsősorban gyógynövényként ismerik, erre utalnak az orvosi cickafark és a patikai ezerlevelűfű elnevezései is.

Tovább

Leánykökörcsin

A kökörcsinek a magyar nép régi ismerősei. Már a honfoglalás előtt, az eurázsiai sztyeppéken vándorolva találkozhattunk velük, ez ugyanis a legjellemzőbb élőhelyük. Nevük is ebből a korból származik, a régi török köznyelvben ugyanis a kök kéket jelentett, a kökörcsin ennek a szónak a kicsinyítő képzős alakja. Érdekesség, hogy a kök szó fedezhető fel a kék termésű kökény és – kissé módosulva – a lilás virágú kikerics nevében is. Persze azóta már törökül sem kök a kék, de kicsit megváltoztatva megőrizték ezt a szót, hiszen az ég török neve ma is gök.

Tovább

Mezei zsálya

A magyar nyelvbe az 1200-as években került a „zsálya” név, ami a latin „salvia” szóból ered. A salvia jelentése ép, egészséges, utalva a növény sokrétű gyógyhatására.

Tovább

Nadragulya

Magyar neve a mandragóra módosulása lehet, ami közismerten mérgező növény. Számos társneve is mérgező hatására utal, pl. farkasbogyó, ördögszőlő.

Tovább

Nagyezerjófű

Népi neve: kőrislevelű ezerjófű. Nevét azzal érdemelte ki, hogy erős illatú, keserű gyökerével ezerféle betegséget gyógyítottak a népi gyógyászatban.

Tovább

Nehézszagú gólyaorr

A növényre jellemző, hogy terméscsőre jellegzetesen megnyúlt, csőrszerű. Erre utal, hogy nemzetségneve magyarul gólyaorr, latinul pedig Geranium, ami a daru ógörög nevéből, a geranoszból származik. Korábban a Geraniumok közé sorolták a muskátlit is, erről árulkodik, hogy angolul geranium, németül Geranie a neve.

Tovább

Odvas keltike

A két leggyakoribb keltike faj az odvas és az ujjas keltike (C. cava és C. solida). Az odvas keltike gumója belül üreges, odvas. Az ujjas keltike gumója tömör, nevét onnan kapta, hogy murvalevelei nyitott tenyérhez hasonlítanak. Társneve: kakasláb.

Tovább

Ökörfarkkóró

Az ökörfarkkórót a gyerekek is jól ismerik hiszen Bálint Ágnes Mazsolája ökörfarkkóró alatt szokott pihenni.

Tovább

Orvosi salamonpecsét

A legenda szerint Salamon király fedezte fel a salamonpecsét sebeket gyógyító hatását. A király pecsétgyűrűjének lenyomata, egy S betű azóta is látható a növény gyöktörzsének dudorain. Más mesékben, mondákban ugrasztógyökérként szerepel, ami képes lezárt ajtókat felnyitni, sziklából vizet fakasztani.

Tovább

Orvosi tüdőfű

Az orvosi vagy pettyegetett tüdőfüvet a népi gyógyászatban tüdő- és légúti bántalmak ellenszereként használták. Nemcsak magyar, hanem tudományos neve is erre utal, hiszen a pulmo szó tüdőt jelent.

Tovább