Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Megtisztult a gödi Homok-sziget!

Megjelenés: 2018.07.05

Lelkes, és a Duna szeszélyei dacára is kitartó helybéli önkéntesekkel varázsoltuk tisztára a szigetet.

2018. június 30-án, szombaton a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében több, mint 40 önkéntes - kesztyűkkel és nejlonzsákokkal felszerelkezve - fésülte át Göd népszerű kiránduló helyét, a Homok-szigetet és a mellette húzódó Duna-partot. A Duna Transznacionális Program "DANUBEparksCONNECTED" című pályázatának támogatásával megvalósított szemétszedési akció keretében a 11 hektárnyi területről összesen 750 kg(!) szemetet gyűjtöttek össze - külön válogatva a szelektív és a kommunális hulladékot.

A program egy kisebb akadállyal indult: a korábbi napok kedvezően alacsony vízállása szó szerint egyik óráról a másikra megemelkedett, keresztül húzva a szervezők azon tervét, hogy száraz lábbal jussanak be a sziget északi csúcsán. Szerencsére ott voltak a Gödi Kajak-Kenu Szakosztály Senior Klubjának tagjai is, akik azonnal besegítettek, és kenuikkal átszállították a vállalkozó kedvű résztvevőket a szigetre, majd az ott összegyűlt szemetet és az önkénteseket maradéktalanul vissza is hozták a szárazföldre. A munka végeztével a jól megérdemelt ebédet egy Duna-parti kisvendéglőben fogyasztotta el a társaság.

Külön aktualitást adott az akciónak az egy nappal korábbi Nemzetközi Duna Nap. A Duna Védelmi Egyezményt 1994. június 29-én írták alá a Duna vízgyűjtő területén található 11 ország képviselői, melynek 10. évfordulója óta évente megemlékeznek erről a jeles napról.

Kiss Gyula
projektvezető
DANUBEparksCONNECTED