Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Január 9. Túraélmények a hiúz nyomában

Megjelenés: 2016.01.13

Múlt szombaton megtartottuk idei első, nyilvános hiúznyom-kereső túránkat a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, a Magas-Börzsönyben.

Darányi László őrkollegánk vezetésével igyekeztünk ráakadni a korábbi napokon is észlelt hiúznyomokra. Ez nem akármilyen vállalkozás volt, hiszen a szombat reggeli ónos eső többeknek is feladta a leckét – ennek ellenére 12-en, közel 10 kilométeren keresztül nyomoztunk.

A Börzsöny szerencsére hidegebbnek bizonyult a környéknél és sok helyen kitartott a hó, így gyakori és ritkább vadak nyomával is találkozhattunk, nem beszélve túránk célfajáról: a hiúzról! Egész friss nyomokra is akadtunk, amiket nagy valószínűséggel a börzsönyi hiúz hagyott maga után, ezen kívül, a néhány nappal korábbi, kicsit megolvadt csapását is követhettük száz méteren keresztül!

Február 27-én, újabb kísérletet teszünk, hogy nemzeti parkunk nagyragadozójának nyomára akadjunk.
Még van néhány szabad hely a „kutatócsoportban”!


Írta és fotó: Sevcsik András, látogatóközpont-vezető (Hiúz Ház, erdei iskola és látogatóközpont Királyréten)

Kapcsolódó helyek

Duna-Ipoly Nemzeti Park

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis, a Visegrádi- és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül.

Tovább

Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont

A Magas-Börzsöny kapujában, számtalan túraútvonal kiindulópontjában található mozgalmas, új kiállítással és tanösvénynel kiegészült minősített erdei iskolánk, ahol iskolai és óvodai csoportoknak egy napostól az egy hetesig, szállással egybekötött változatos programokat biztosítunk.

Tovább