Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

„Ifjú Kócsagőrök” -et keres a Természetvédelmi Őrszolgálat!

Megjelenés: 2017.03.22

Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben.

A programban - a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Főváros Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága együttműködésének köszönhetően - a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a gyakorlati természetvédelem titkaival. A fődíjat megtestesítő külföldi tanulmányutat a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. finanszírozza.

2017-ben
TIÉD A LEHETŐSÉG!

Jelentkezz
a programra, vegyél részt a megmérettetésben!

Legyél Te a legjobb 2017-ben, és kiemelkedő munkádat, a programhoz illő szakmai díjjal jutalmazzuk!

Jelentkezz
ha
18 és 24 éves életkor közt vagy és

elhivatott vagy a természetvédelem iránt és

szívesen tanulnál gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!


PROGRAM
RÉSZLETEK

Jelentkezési
határidő: 2017. április 22.

Jelentkezés
módja: Töltsd ki az alábbi linken a jelentkezési lapot: ifjukocsagor.furgediak.hu/jelentkezes/

Jelentkezéssel
kapcsolatos további információk:

A jelentkezés feltétele 18-24 év közötti életkor.

A programban való részvétel önkéntes munkát jelent, mely a tapasztalatszerzést célozza meg, jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár.

Mit
várunk el a program résztvevőitől?

  • szakmai elhivatottság, önállóság, kreativitás, jó kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt
  • átlagon felüli kitartás
  • megfelelő állóképesség
Előny, de nem feltétel:
  • szaktanári ajánlás
  • dokumentált szakmai múlt: elismerések, verseny eredmények
  • természetvédelmi egyesületek munkájában való aktív részvétel
  • és ami még eszedbe jut, és a programhoz kapcsolódóan fontosnak tartod

Ajánlást, igazolásokat az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre kérjük küldeni, de a jelentkezési űrlap kitöltése ez esetben is feltétel!

A
program a gyakorlaton kívül, egy JÁTÉKOS MEGMÉRETTETÉS is a TERMÉSZETVÉDELMI ŐRÖK OLDALÁN.

A
jelentkezés nem jelent automatikus felvételt az „Ifjú kócsagőr” programba, a gyakornokok kiválasztása több körben történik. A programban maximum 50 gyakornok elhelyezését tudjuk vállalni természetvédelmi őrök mellett.

A jelentkezés (1. űrlap) után a Fürge Diák Iskolaszövetkezet egy részletesebb űrlapot (2. űrlap) küld ki a jelöltek számára. Az összes érvényes jelentkezésből a két űrlap segítségével kerül kiválasztásra az a maximum 100 fő, akik kiközvetítésre kerülnek a nemzeti park igazgatóságok felé (május első fele).


A
kiválasztott jelentkezők (max. 100 fő) területi megmérettetésen vesznek részt 2017. május második felében (Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából, május 22-26. között), az általuk a jelentkezéskor megjelölt nemzeti parkok egyikében, vagy a fővárosi önkormányzatnál. Itt kerülnek kiválasztásra az „Ifjú kócsagőr” program résztvevői (kb. 50 fő).

Az
„ifjú kócsagőr” program nyáron két hét intenzív természetvédelmi őri „terepgyakorlattal” folytatódik az adott nemzeti parkban, vagy a fővárosi önkormányzatnál.

Milyen
feladatokkal találkozhatsz, milyen ismereteket szerezhetsz a két hét alatt?
  • aktív részvétel a természetvédelmi őri feladatokban, vagyis a természetvédelmi rendészeti feladatokba való betekintés, biodiverzitás monitorozási feladatokban való együttműködés, természetvédelmi területkezelési feladatokban való részvétel, bekapcsolódás társadalmi elismertséget megalapozó, természeti nevelési, oktatási tevékenységekbe, szakmai csoportok vezetésébe
  • a természetvédelmi őri munka szervezésének megismerése, javaslattételi lehetőség, a természetvédelmi őrökre háruló adminisztratív terhek enyhítése
  • természetvédelmi őri munkát és a természetvédelmet népszerűsítő megjelenések, reklámok, hirdetések előkészítése
  • kapcsolattartás az adott nemzeti park igazgatóság, és oktatási intézmények, szervezetek között (természetismereti klubok, szakkörök, speciál kollégiumok, és a többiek)

Amit
ezen felül kínálunk:
  • betekintés a magyarországi természetvédelmi őrök valamint a nemzeti park igazgatóságok munkájába
  • szakmai tapasztalatszerzés
  • szakmai gyakorlat megszerzése, gyakorlati hely biztosítása
  • jó csapat, kellemes légkör
  • változatos munkavégzés
  • kiváló referencia szakmai önéletrajzhoz

A
kéthetes nyári gyakorlatot az augusztus végi, nemzeti parkonkénti területi döntő zárja (2017. augusztus 21-31.), majd ez követően a Kiskunsági Nemzeti Parkban szervezett 3 napos, országos döntő kerül megrendezésre, szeptember 27-29. között.

A
területi döntőben az egyes nemzeti parkok, valamint a fővárosi önkormányzat legjobbjait választjuk ki, az országos döntőben ők mérik majd össze a tudásukat.

Az országos döntő 3. napján kerül sor az eredményhirdetésre.

A legjobb páros elismerése:

Matula
és Tutajos díj és
egy hatnapos tanulmányút a csehországi Krokonose Nemzeti Parkban
(http://www.krnap.cz/en/).


Bővebb információ: www.ifjukocsagor.furgediak.hu