Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Előkerült a havasi cincér Normafáról – „Sasoló” gyerekek találták meg!

Megjelenés: 2019.07.03

A szakemberek régóta izgatottan várták már, hogy az ország legidősebb bükkösei közé tartozó Normafa erdőségeiből előkerüljön a havasi cincér (Rosalia alpina). A legutóbbi rögzített adat a Budai- hegységből 100 évvel ezelőtti. Azóta nem látta itt senki. Legutóbb éppen 10 évvel ezelőtt találkoztak vele véletlenül a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei a Szénások Európa Diplomás terület szélén. Ezen kívül az erdészettől érkezett még jelzés, hogy a Csúcs-hegy északi oldalában látták, de a havasi cincér legalkalmasabb élőhelyének gondolt János-hegy – Normafa térsége ezidáig elrejtette ezt a pompás bogarat. A sors kegyes játéka – és a figyelmes gyerekek érdeme – hogy éppen idén, a cincér évében került elő innen ismét címerállatunk!

Sasszemű „Sasolók” méltó jutalma

A 2005 óta szerveződő Sasoló Természetbúvár táborok jelmondata: Figyeld, ismerd, védd meg! – S.O.S. a Természetért!  Egy ilyen táborba jelentkező gyerekek állat- és növény szeretete alapvetően adott. Érdeklődési körük kitágítása a „minden érdekes, ami él és mozog” gondolat felé, az előítéletek eloszlatása a csúnya, nemszeretem élőlények iránt, továbbá az élőlények épségére vigyázó megfigyelési módszerek kipróbálása tanár és tanítvány számára egyaránt kiapadhatatlan és izgalmas kalandok forrása.  Az élményszerzés mellett mindig cél a tudományos kutatómunka tőlük telhető segítése, ami az éles szemű gyereksereget figyelembe véve, talán nem is elhanyagolható.

Idei büszkeségüket is ennek a célkitűzésnek köszönhetik. 2019-ben az év rovarának választott a havasi cincér leírásából kiderült, hogy bár az élőhely megfelelne, a Normafa környékéről még sincs megbízható előfordulási adata. Mi sem volt természetesebb, mint hogy az idei tábori turnusok kezdőfeladata a „Keresd a cincért!” játék lett. Kiadtuk magunknak a feladatot: Találjuk meg a Normafánál a havasi cincért! És megtörtént a hihetetlen: július 2-án délután, a harmadik tábori turnus tagjai egy havasi cincér maradványaira bukkantak a Normafánál! 

Mert a Természet mindig megjutalmazza azokat, akik tisztelettel és védő szándékkal közelítenek feléje!
Kocsis Zsuzsanna
környezeti nevelő-zoopedagógus kertészmérnök-zoológus
www.sasolo.hu