Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Bogarászás a Vértesben

Megjelenés: 2017.11.16

A Vértes-Mezőföldi Tájegységben rendszeresen zajló kutató munka eredményeként újabb élőhelyen került elő a kék pattanóbogár (Limoniscus violaceus), valamint a skarlátbogár (Cucujus cinnaberinus).

A Natura 2000-es területen a szakemberek leginkább a holtfákat és a talaj közeli odúkat vizsgálták, mivel ezek a jellemző élőhelyei az említett Natura 2000 jelölő rovarfajoknak. A kék pattanóbogár kiemelt természetvédelmi oltalom alatt is áll.

Kapcsolódó helyek

Vértesi Tájvédelmi Körzet

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal 1976-ban hozta létre a Vértesi Tájvédelmi Körzetet, mely a hegységből 15.000 hektár nagyságú területet foglal magában. A tájvédelmi körzet megalapításának célja az volt, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Mór által meghatározott, erősen iparosodott környezetben megőrizze és az utókornak átadható állapotban tartsa a Vértesben és környékén található természeti örökséget.
Mik ennek az örökségnek a jellegzetességei? Mindenek előtt az a biológiai sokféleség, a természetnek az a gazdagsága, mely a kedvező környezeti adottságok következtében ezen a viszonylag kis területen kialakult. Ez a nagyfokú változatosság megnyilvánul a földtani felépítésben, a domborzati és kitettségi viszonyokban, valamint a növény- és állatvilág változatosságában is.

Tovább