Virágos kőris

Virágos kőris

Szláv népek hiedelme szerint a kígyók félnek a kőrisfa folyton helyét változtató árnyékától, ezért a vándor nyugodtan elnyújtózhat a fa koronája alatt.

Melius Juhász Péter is megerősíti a 16. században megjelent könyvében, hogy a "körös fa alatt soha kigyó meg nem marhat, ha a kígyót a szén és a körös fa közé veted, hamarabb a szénre megyen nem mint a körösfa ágaira mászna". Mindezt azért ne vegyük készpénznek, a Budai-hegységben többször megfigyeltünk és fotóztunk is virágos köris ágaira tekeredő erdei siklót, sőt, a Sas-hegyen haragos siklót is.

Erősen felmelegedő, meszes alapkőzetű hegyoldalaink déli lejtőinek alacsony növésű karsztbokor-erdőiben tavasszal igazi földközi-tengeri hangulatot árasztanak a virágos kőrisek nagy sárgás-fehér virágzatukkal, nehéz mézillatukkal. A többi kőristől jól megkülönböztethetőek jellegzetes tejeskávébarna rügyeik alapján is. Másik elnevezésük, a manna kőris onnan ered, hogy megsértett hajtásaikból gyantasűrűségű, levegőn megszilárduló édes „manna” szivárog, amit a gyógyászatban hashajtásra és az édesiparban hasznosítanak. Dél-Olaszországban, Szicíliában régebben ültetvényeken csapolták a fákat. Leveleit gyógynövényként gyűjtik és vizelethajtásra, reuma kezelésére használják.
Társneve: manna kőris

Fraxinus ornus LINNÉ 1753
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.