Szent László-tárnics

Szent László-tárnics

Alighogy Szent László király a tatárokat kiűzte Magyarországról, szörnyű pestisjárvány tört ki. A király imájával elnyerte Istentől, hogy a dögvész gyógyítója az a növény legyen, amelyet felfelé lőtt nyila visszahullva eltalál. Így lett a magyarok pestisfüve a keresztesfű, amit azóta Szent László füvének neveznek.

A középkori monda egyrészt onnan eredhet, hogy a Szent László-tárnics gyökere valóban gyakran olyan, mintha átfúrták volna, másrészt, hogy a népi gyógyászatban sokféle gyógyhatását ismerték. Utóbbira utal latin neve is. Névadója a bosszúálló és iszákos illír király, Gentius volt, aki számkivetettségében gyógyító növények tanulmányozásával foglalkozott és elsőként ismerte fel a tárnicsgyökér gyógyhatását. A Gentiana név módosulása az is, hogy a tárnicsok közismert magyar elnevezése az encián és a kékszínű tárnicsok színe is ezért enciánkék.

A Szent László-tárnics ma nem túl gyakori védett növény, lelőhelyeinek felkeresése mégis a zoológusok számára igazán izgalmas. Ennek oka, hogy egy még nála is ritkább lepkefaj, a szürkés hangyaboglárka (Maculinea rebeli) a virágbimbóira és virágaira, valamint a virágok közelében levő levelek felszínére rakja le petéit. Az ezekből kikelő lárvák kezdetben a tápnövény éretlen magvaival táplálkoznak. Később leereszkednek a földre, ahol hangyalárvák viselkedését, és feromonjainak illatát utánozva elérik, hogy a hangyadolgozók bolyaikba hurcolják és „háziállatként” tartsák, saját ivadékaikhoz hasonló módon táplálják őket.
Társneve: epefű

Gentiana cruciata LINNÉ 1753
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.