Leggyakoribb, egyben legismertebb ragadozó madarunk. A madármegfigyelők azt tartják, hogy aki az egerészölyvet biztosan felismeri, a többi hazai ragadozó madárral is könnyen elboldogul. Ez valóban így van, bár az is igaz, hogy a laikusok a magasban keringő ölyveket legtöbbször sasnak titulálják.
A vadászok régebben az egerész ölyvet apróvad pusztítónak tartották, ezért ahol tehették irtották. A mezőgazdák azonban mint első számú mezei pocok pusztítót ismerték és a természetkutatókkal együtt védelmét sürgették.Ennek a harcnak, amely vádló és ezt cáfoló cikkek és írások formájában zajlott, persze az egerészölyvek látták kárát, mert egyes vadászok a vitát kihasználva, most már „gyomortartalom vizsgálat” okán lőtték le az ölyveket. Ezek a vizsgálatok aztán végül is helyre állították az ölyvek becsületét. A lelőtt madarak gyomrában ugyanis szinte kizárólag apró rágcsálók, főleg mezei pockok maradványait találták.
A nagy ritkán, leginkább téli időszakban megfigyelt fácán és nyúlevésen kapott ölyvek pedig szintén ártatlanok. Ilyenkor az ínség idején, az autók által elütött, vagy vadászatok során megsebzett és meg nem talált állatok tetemei ugyanis általában az ölyvek (és rókák) gyomrában hasznosulnak. Ezzel az ölyvek, (és rókák) amellett hogy életmentő táplálékhoz jutnak, akaratukon kívül ugyan, de jelentős köztisztasági feladatot is ellátnak.
Közismert voltát jelzi számos népi neve: parlagikánya, tarlókánya, nyávogó-, sikoltó-, sívó-, siókánya, ölü, ölyü, huszársas.
Buteo buteo (Linnaeus, 1758)