• Cincér-hónap!

    Címerállatunk, a havasi cincér idén az "Év Rovara" címmel büszkélkedhet. Ebből az alkalomból tematikus cincér-túrákat indítunk a Börzsönyben és a Pilisben.

    Tovább
  • Előkerült a havasi cincér Normafáról – „Sasoló” gyerekek találták meg!

    A szakemberek régóta izgatottan várták már, hogy az ország legidősebb bükkösei közé tartozó Normafa erdőségeiből előkerüljön a havasi cincér (Rosalia alpina). A legutóbbi rögzített adat a Budai- hegységből 100 évvel ezelőtti. Azóta nem látta itt senki. Legutóbb éppen 10 évvel ezelőtt találkoztak vele véletlenül a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei a Szénások Európa Diplomás terület szélén. Ezen kívül az erdészettől érkezett még jelzés, hogy a Csúcs-hegy északi oldalában látták, de a havasi cincér legalkalmasabb élőhelyének gondolt János-hegy – Normafa térsége ezidáig elrejtette ezt a pompás bogarat. A sors kegyes játéka – és a figyelmes gyerekek érdeme – hogy éppen idén, a cincér évében került elő innen ismét címerállatunk!

    Tovább
  • Fokozottan védett darázsölyv (Pernis apivorus) sikeres költése a Vértesi Tájvédelmi Körzetben.

    Egy újonnan épült darázsölyv fészkére bukkantak a szakemberek.

    Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.