Rétisas-fióka mentés

Rétisas-fióka

Tájékoztatás a bekamerázott rétisas fészeknél március 22-23-án bekövetkezett eseményekről.

A rétisasunk fészkénél feltűnt egy fiatal hím rétisas, melynek zavarása megváltoztatta a fiókáját egyedül nevelő tojó addigi viselkedését. Zsákmányt már nem vitt fel a fészekbe, a fióka etetései megritkultak, majd teljesen elmaradtak.

23-án megjelent a revírben egy újabb szubadult hím madár is. A tojó rétisas a közelben kialakított etetőhelyről sem vitt fel eleséget a fészekbe. A fióka állapota folyamatosan romlott, így a szakemberek a fészekből történő kimentése mellett döntöttek.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szerette volna elkerülni a természeti folyamatokba történő beavatkozást, de a bekövetkezett eseménysor ezt nem tette lehetővé.

Amennyiben a fióka mesterséges felnevelése sikerrel jár, úgy repatriációja során visszakerül a természetbe, mely eseményről a DINPI honlapján, facebook oldalán fogunk beszámolni.
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.