Megújult fészek várja haza a vörösvári gólyákat

Fehér gólya fióka (Fotó: Karlné Menráth Réka)

A múlt évben erősen megrongálódott a pilisvörösvári Szent Erzsébet utca egyik villanyoszlopán lévő gólyafészek. Az egyik fele leszakadva lógott a korábbi fészekalapról, bizonytalanná téve a pár idei költését. A Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében 2018. március 7-én történt meg a fészek cseréje.

Az ELMŰ Hálózati Kft. munkatársai kosaras autók segítségével leszedték a régi fészek maradványait és a korrodált régi fészektartót, majd felszerelték az új és nagyobb fészekalapot. Az utcába éppen idén 25 éve költözött az első fehér gólya pár, amely akkor az oszlopfő kereszttartójára és így a hálózati kábelekre kezdte el rakni a fészkét. A mostani munka külön érdekessége, hogy Bubrovszki Tibor, az ELMŰ munkatársa volt az egyike azoknak, akik akkor, 25 éve felszerelték az első fészektartó alapot.

A fészekcsere igazi közösségi eseménnyé vált, Pilisvörösvár Önkormányzata meleg teával, a fészket tartó oszlop mellett lakó hölgy pedig kávéval kedveskedett a résztvevőknek a nap folyamán. Jó volt látni, hogy a helyiek számon tartják a fészket, aggódva kérdezősködtek az arra járók, hogy „ugye lesz új fészek a régi helyett?”

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett a fészekcsere munkálataiban, különösen Juranka Tamásnak, Petrovszki Zoltánnak, Bubrovszki Tibornak és Bárdos Péternek az ELMŰ Hálózati Kft. részéről, a munka előkészítésében és a helyszíni kivitelezésében nyújtott közreműködést, Gémesi Csaba és Spilák Csaba helyi madarászoknak a helyszínen nyújtott segítséget, Vízkert András és Horváth Tamás munkatársainknak a fészekalap előkészítésében végzett munkát.

Reméljük, hogy a gólyák is értékelik majd a megújult fészket, elfogadva és tovább építve azt, és ez a fészektartó is legalább 25 évet fog szolgálni.

Novák Adrián
természetvédelmi tájegységvezető
Pilis-Budai TermészetvédelmiTájegység

Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.