Megújult a Selyem-réti tanösvény

Gyertyán (Fotó: Nagy István)

Az Ócsa mellett található tanösvényünkön most szebbnél szebb fák és cserjék virágoznak. Kirándulásra fel!

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Selyem-réti tanösvényén elkészültek a tavaszi útfenntartási, karbantartási munkák.  Az elmúlt 5 év hasonló munkáinak eredményeként a korábbi kátyús, nehezen járható utat mára a kisgyermekes-babakocsis kirándulók mellet a kerekes székes turisták is felfedezték maguknak. A Lilly Hungária Kft. támogatásaként a tanösvény végén kerekes székesek által könnyebben használható padok és asztalok kerültek kihelyezésre. A tanösvény mellett mostanság számos virágzó cserje és érdekes fafaj szemlélhető meg.

A tanösvény szélén az alföldi szárazabb erdőtársulások jellegzetes elegyfafaja a – jelenleg virágzó -tatárjuhar mellett több helyen fellelhetjük a domb- és hegyvidéki tölgyesek második koronaszintjében gyakori gyertyánt is. Erre a furcsa kettősségre a terület földrajzi elhelyezkedése és párás, hűvösebb mikroklímája ad magyarázatot.

A virágzó cserjefajok között a sokak által ismert bodza mellett, megtalálhatjuk a most bimbós veresgyűrű som, és a szépen virágzó kányabangita egyedeit. Utóbbi virágzatának peremén csak meddő, míg középső részén csak termős virágok találhatók.  A faj nemesítéséből alakult ki a csak meddő virágokat tartalmazó kertészeti labdarózsa.

A jelenleg még szintén virágzó csíkos kecskerágó egyes példányain tömegesen látható a fajspecifikus kecskerágómoly hernyóinak jellegzetes szövedéke.

A tanösvény környezetében az Igazgatóság alapvetően természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodási tevékenységet folytat. Kis területű, a természetes dőlésfoltokat méretében „utánzó” lékek nyitásával igyekszünk a homogén állományszerkezet megbolygatásával a természetes újulat megjelenésének elősegítése mellett az élőhelyet is fajgazdagabbá tenni.

Ahol a korábbi beavatkozások eredményeként nem jelent meg megfelelő mennyiségben természetes újulat, ott mesterséges kiegészítéssel pótoljuk a hiányos foltokat.

Az Ócsai Tájvédelmi Körzet teljes területén az álló és földön fekvő holt faanyag (a balesetveszélyes esetek kivételével) teljes egészében visszahagyásra került. Ennek oka a holt faanyaghoz kötődő nagyszámú védett rovar életterének biztosítása. A tanösvény mellett visszahagyott holt fák mászókának is ideálisak.

A Selyem-réti tanösvény egész évben várja a kirándulókat!

Ha kirándulásunkat ki szeretnénk egészíteni egy kis népművészeti, illetve tájtörténeti programmal is, érdemes ellátogatni a nem messze található Ócsai Tájházba is, ahol az állandó kiállítások mellett rendszeresen szervezünk kézműves és népművészeti programokat is!

Selyem-réti tanösvény

Az Ócsai Tájvédelmi Körzetben található Selyem-réti tanösvény, amely a védett természeti terület erdei élővilágába enged betekintést. A terület a jellegzetes Duna-Tisza közi lápmedencék egyike, homokterületek közötti vizenyős mélyedés, ahol láperdők és láprétek váltakoznak egymással.

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.