Madarak és ürgék megfigyelésében segít az abroncsgyár

Bridgestone átadó

Az ürgék megfigyelésében és természetes élőhelyük kezelésében, tanösvények felújításában, valamint madárfigyelő les építésében segíti a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot a Bridgestone Tatabányai Termelő Kft.

Az abroncsgyár 2 millió forinttal támogatja az Igazgatóság Gerecsei Természetvédelmi Tájegységét érintő élőhelykezelési, bemutatóhely karbantartási, illetve a látogatókat célzó edukációs programjait és speciális abroncsokkal szereli fel az igazgatóság gépjárműveit.

Évente százezrek keresik fel a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Magyarország leggazdagabb élővilágú nemzeti parkjainak egyike. A több mint 600 km2-en elterülő, 5 megye területét érintő park két nagy hegyvidékünknél – a Dunántúli- és az Északi-középhegységnél – a folyóvölgyek és a síkság találkozásánál fekszik.
A nemzeti park azért bír kiemelt fontossággal környezetvédelmi szempontból, mert területe 8 tájvédelmi körzetet foglal magába, amelyeken több mint 300 forrás és 200 barlang található, számos állat- és növényfaj pedig csak itt él Magyarországon.

Budapest közelsége miatt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 17 tanösvényét évente több százezer kiránduló és túrázó keresi fel. Éppen ezért különösen fontos, hogy számukra kulturált módon tudjuk bemutatni a terület természeti értékeit, eközben ugyanakkor védeni tudjuk a veszélyeztetett állatfajok élőhelyét” – fogalmazott Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. „A környezetet a lakosság szemléletmódjának alakításával, megváltoztatásával védhetjük a leghatékonyabban. A Bridgestone támogatása pont ebben, illetve a munkánk elvégzésében nélkülözhetetlen mobilitásban segít minket” – tette hozzá.

Madarak és ürgék megfigyelésében segít a Bridgestone
A Bridgestone támogatásából Naszályon, a Ferencmajori Madárvártán megépítésre került egy speciális detektívüveges madármegfigyelő les gyermekek, érdeklődők és természetfotósok számára, valamint kültéri pad és asztal szigetek kerülnek kialakításra a látogatók pihenési, étkezési körülményeinek javítása céljából. A támogatás mindemellett segíti Neszmélyen a gombáspusztai ürge élőhelykezelési program megvalósítását is, amelynek keretében az Igazgatóság szakemberei monitoring rendszert építenek ki a védett ürgefajok megfigyeléséhez, illetve a megfelelő mezőgazdasági munkák elvégzésével gondozzák, karbantartják az állatok folyamatosan visszaszoruló élőhelyét. A gyártó továbbá 28 abroncsot biztosít a park személy és terepjáró autóira.

„A Bridgestone, mint felelős gyártóvállalat számára kiemelten fontos, hogy tevékenységét a lehető legkisebb környezeti hatással valósítsa meg. A környezettudatos-gyártás mellett vállalatunk azon szervezeteket is aktívan segíti anyagiakkal és termékeivel, amelyeknek hivatása a környezeti és a természeti értékek védelme, megőrzése” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.

A Bridgestone elkötelezett a környezetvédelem iránt
A vállalat tavaly indította útjára GreenStone elnevezésű környezetvédelmi programját, amely nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre és a természeti értékek megóvására. A kezdeményezés keretében a tatabányai abroncsgyár munkatársai minden évben részt vesznek környezetvédelmi akciókban; tavaly a TeSzedd! mozgalom keretében hulladékot gyűjtöttek, az idén pedig a Gerecsei Tájvédelmi Körzetben végeztek élőhelykezelési feladatokat.  
     

Gerecsei Tájvédelmi Körzet

A Dunántúli-középhegységet északkeleten a Dunazug-hegység zárja le. Ennek a hegységnek a részét képezi a Gerecse-hegység is, amelyet északon a Duna folyama, keleten a Zsámbéki-medence, délnyugaton a Tatai-medence, míg nyugaton a Kisalföld határolja. A Gerecse-hegység három részre osztható, ezek: a Nyugati-Gerecse, a Központi-Gerecse és a Keleti-Gerecse. Az 1977-ben létrehozott Gerecsei Tájvédelmi Körzet legnagyobb része a Központi-Gerecsében helyezkedik el. A Gerecsei Tájvédelmi Körzet területe 8 739 hektár, ebből fokozottan védett 1 365 hektár.

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.