Így is lehet! Rétisast mentettek a hivatásos vadászok!

Rétisas mentés a Gerecsében (Fotó: Csonka Péter)

A fokozottan védett állat alulmaradt egy fajtársával folytatott küzdelemben.

Március 6-án a Császári Gazdák Vadásztársaság hivatásos vadásza, Gáspár Ferenc értesítette a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Gerecsei Természetvédelmi Tájegységének tájegységvezetőjét, Csonka Pétert, hogy az 1992. óta élő rétisas revírben nagyon komoly territórium harcnak volt szemtanúja kollégájával, Szabó Zsolttal.

A két hím rétisas küzdelme az egyik ragadózó súlyos sérülésével ért véget. A vadász kollégáknak kellett a sérült rétisas megmentésére sietniük.

A rétisas hazánkban fokozottan védett természeti érték. Nagyon korán kezd költeni (ez jelenleg is zajlik). Fészküket –a sikeres költés érdekében– háborgatni szigorúan tilos. A fészkenkénti 1-3 fióka március 20-a környékén kel ki és a fészket június végén hagyják el. A betolakodó 5-dik éves hím, az Igazgatóság munkatársai által felvett biometriai adatok (csüd, szárny, farok) alapján egyértelműen bizonyítják a nemet, a revírben lévő öreg hím egyeddel keveredett nézeteltérésbe. A sasok területüket fajtársaikkal szemben agresszíven védik az év teljes időszakában.

A rétisas természetvédelmi értéke 1.000.000,-HUF.

A betolakodó sas komoly sérüléseket szenvedett a fején és a szárnyán. Átázott, repülésre alkalmatlan állapotban mentették ki a vadászok egy közeli patakból.

Igazgatóságunk tájegységvezetője Budapesten dolgozott, így telefonon kérte Gáspár Ferencet, hogy a sérült állatot a DINPI madármentő állomásával munkakapcsolatban lévő tatai Tappancs Állatorvosi Rendelőbe szállítsák be, ahol dr. Czékus Tibor és dr. Márkus Bálint elkezdik az állat gyógykezelését.

Jelenleg a sérült rétisas a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájegységi madármentőhelyén rehabilitálódik és legkésőbb március végén várható a szabadon engedése.

Hálás köszönettel tartozunk a hosszú évekre visszanyúló korrekt munkakapcsolatért a Császári Gazdák Vadásztársaságnak! Köszönjük Gáspár Ferenc és Szabó Zsolt hivatásos vadászok hozzáállását, szakmai rátermettségét.

A ragadozó madár nem ellenség, hanem büszkesége is lehet egy vadászterületnek!

Csonka Péter
tájegységvezető
Gerecsei Természetvédelmi Tájegység

Rétisas webkameránk az alábbi linken érhető el: << ITT >>

Gerecsei Tájvédelmi Körzet

A Dunántúli-középhegységet északkeleten a Dunazug-hegység zárja le. Ennek a hegységnek a részét képezi a Gerecse-hegység is, amelyet északon a Duna folyama, keleten a Zsámbéki-medence, délnyugaton a Tatai-medence, míg nyugaton a Kisalföld határolja. A Gerecse-hegység három részre osztható, ezek: a Nyugati-Gerecse, a Központi-Gerecse és a Keleti-Gerecse. Az 1977-ben létrehozott Gerecsei Tájvédelmi Körzet legnagyobb része a Központi-Gerecsében helyezkedik el. A Gerecsei Tájvédelmi Körzet területe 8 739 hektár, ebből fokozottan védett 1 365 hektár.

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.