Fokozottan védett madarak pusztulása rágcsálóirtószer miatt

Rágcsálóirtószer miatt elpusztult uhu pár (Fotó: Novák Adrián)

Rágcsálóirtószer miatt pusztult el az ürömi uhu költőpár. A védett és fokozottan védett ragadozó madaraink sorozatos mérgezéses pusztulását okozó karbofurán mellett, egyre gyakrabban egy másik mérgező hatóanyag neve kerül előtérbe. Ez a brodifakum.

Becze László, aki helyi lakosként napi figyelemmel kísérte az ürömi uhuk életét és költőhelyüket március 28-án este értesítette az Igazgatóságot arról, hogy elpusztulva találta az egyik madarat a költőhely közelében. Még aznap este a Természetvédelmi Őrszolgálattal együtt a bányaudvar másik részén megtalálták a párját is, a költőfal alatt.

Ezt követően mindkét tetemet megvizsgálta a Fővárosi Növény-és Állatkert főállatorvosa dr. Sós Endre, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága. A kórbonctani, kórszövettani és toxikológiai vizsgálatok során brodifakum (kumarin típusú rágcsálóirtószer) jelenlétét mutattak ki mindkét állat májában, a hímnél 0,63 mg/kg, a tojónál 0,74 mg/kg mennyiségben.

A brodifakum lassan ható, erősen toxikus véralvadásgátló szer. Ezt, az Európai Unióban is engedélyezett rágcsálóirtószer hatóanyagot – a NÉBIH tájékoztatása szerint – többek között a következő szerekben használják: BROCUM P rágcsálóirtó pép, BRODIRAT rágcsálóirtó pép, BRODITOP rágcsálóirtó granulátum, BRODY rágcsálóirtó pép, DETIA DEGESCH paraffinos rágcsálóirtó korong, FACORAT rágcsálóirtó pép, GLODACID PLUS rágcsálóirtó pép, KILRAT PLUS rágcsálóirtó granulátum, KLERAT rágcsálóirtó granulátum, VARAT rágcsálóirtó blokk.

Az ürömi uhuk közvetett módon, mérgezett zsákmányon (vándorpatkány, más rágcsálófaj) keresztül másodlagosan mérgeződtek meg. A rendszeres mezőgazdasági és települési rágcsálóirtás egyaránt veszélyforrás a vadon élő ragadozókra és házi kedvencekre (kutya, macska) nézve is. Világszerte és hazánkban is egyre jelentősebb problémát okoz ezeknek a szereknek az alkalmazása a vadon élő élővilágra. Engedélyezésüket és alkalmazásukat radikálisan újra kellene értelmezni.

Az uhu fokozottan védett faj hazánkban, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 500 000 Ft egyedenként. Üröm ezzel az esettel legjelentősebb madártani értékével, egyben leghatékonyabb természetes patkányvadászaival lett szegényebb. Ez a csúcsragadozó bagolyfaj ritka fészkelő hazánkban, mintegy 70-80 költőpár ismert országosan. A Pilis-Budai Természetvédelmi Tájegység területén eddig az esetig 4 pár rendszeres költését tartottuk számon.

Novák Adrián
tájegységvezető

Budai Tájvédelmi Körzet

A Budai-hegyek fokozódó beépülése, a természetes élőhelyek egyre gyorsuló pusztulása, nemcsak az élővilágot, de a folyamatot gerjesztő lakosság testi és lelki egészségét egyaránt veszélyeztetni kezdte. Így 1978-ban létrejött, a Budai-hegység nagy részének jogi védelmét biztosító, 10528 hektár területű Budai Tájvédelmi Körzet. Igaz, a budai térségben kisebb-nagyobb területeket már a korábbi években védetté nyilvánítottak, de a terület átfogó védelme csak ekkor valósult meg.

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.