Diákok a természetvédelemért

Ifjú Kócsagőr Program 2019

Már lehet jelentkezni az Ifjú Kócsagőr Programra!

Az Ifjú Kócsagőr Program fennállása óta egyre népszerűbb a természet iránt elkötelezett diákok körébe. 2019-ben 7. alkalommal nyílik számukra lehetőség, hogy megismerhessék a hazánkban is egyre sürgetőbb, aktív természetvédelmi lehetőségeket és a természetvédelmi őrök munkáját.

A program alapítói között találjuk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságot, az idén 25 éves Fürge Diák Iskolaszövetkezetet és a 30Y zenekart. A szervezésben idén is közreműködik az Agrárminisztérium Környezetügyért felelős Államtitkársága, a nemzeti park igazgatóságok, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány.

A Prizma Kreatív PR díjas programra a szervezők idén is várják azon 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését, akik nem csak megismerni szeretnék a magyar természetvédelmet, de tenni is akarnak annak megóvásáért. A 2019-es programba március 22-étől – a Víz Napjától – április 22-ig – a Föld Napjáig – lehet jelentkezni a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon keresztül.

A programban részt vevő diákok az általuk kiválasztott nemzeti parkban tölthetnek el 2 hetes szakmai gyakorlatot. A legjobbak – természetvédelmi őr mentorukkal közösen – a szeptemberi döntőben mérik össze tudásukat, hogy elnyerhessék 2019 Matula és Tutajos díját, illetve az öt napos külföldi tanulmányutat Európa egyik legszebb nemzeti parkjába.

A program nem csak megismerteti a fiatalokkal a hazai természetvédelmet, de karrierúton is elindíthatja a résztvevőket. Több ifjú kócsagőr helyezkedett már el valamelyik nemzeti park igazgatóságnál. Legújabb példa 2018 Ifjú Kócsagőre, Horváth Enikő, aki az élmények és a tudás mellett életre szóló hivatást is talált: ma már a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságánál dolgozik, hamarosan pedig természetvédelmi őrként kezdi meg munkáját.

Az országos döntővel egybekötött háromnapos záróeseményt szeptember 18 és 20 között a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága rendezi meg.

Az Ifjú Kócsagőr Program felhívása és a tavalyi nyertes beszámolója elérhető a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon.
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.