Zelezna-baba-barlang

A Babó-lyuknak is nevezett barlangról számos legenda terjeng a környéken élők köreiben. Többek között az, hogy a föld alatti folyosókon át el lehet jutni egészen az ide 15 kilométerre fekvő Etyekig. Erre ugyan még nem derült fény, de abban biztosak lehetünk, hogy a Žselezna Baba a Zsámbéki-medence legjelentősebb barlangja.
Túrával látogatható

Találd meg!

Sóskút község a Zsámbéki-medence kedvelt túracélja. A település fölé emelkedő Kálvária-hegy jellegzetes tájképi eleme a Benta-patak völgyének.A település iskolájánál áll meg a távolsági busz. Innen észak felé csatlakozunk a piros jelzésű turistaúthoz, amely a Kálvária-hegyre vezet. A hegyről lefelé jobbra tartva érhetjük el a sziklafalat, és egy kis sziklaudvarban találjuk a barlangot.

Fedezd fel!

Félmillió évvel ezelőtt a völgytalpon kanyargó Benta-patak, a barlang jelenlegi bejáratánál is magasabban folyhatott. A Kálvária-hegy mészkőrétegeiben áramló karsztvíz a repedések mentén a felszín felé emelkedve, oldó hatásával barlangjáratokat alakított ki a kőzetben. Vize forrás formájában a patak szintjén fakadt. A völgy bevágódásával a barlang járatai szárazzá váltak. Az egykori forrásbarlang hossza nyolcvan méter, mélysége 13 méter. Két fő járata közül a Jobb oldali-ág kuszodákkal és kisebb termekkel lejtősen kanyarog, majd elszűkül. A Bal oldali-ág rövidebb, faragás nyomokat viselő fülkékből, és rövid lejtős járatból áll. A Bejárati-terem közepén kőasztalokra emlékeztető leszakadt tömbök állnak, melyek fölött a mennyezeten nyugati irányba dőlő kőzetrétegeket láthatunk. Az eldugottabb zugokba bepillantva a víz oldó hatásának nyomait, zegzugos, lyukacsos formákat figyelhetünk meg. A barlang belső szakaszai szűkek, bejárásuk nem biztonságos!

Alapinformációk
A helyszín
helyszín: Mezőföld
legközelebbi település: Érd-Ercsi
túra hossza, ideje: .
megközelíthetőség: .
terület védettsége: .
A barlang
barlang hossza: .
bejárat GPS koordinátája: .
védettség: .
látogathatóság: .
legfőbb értékei: .

Tudj meg többet!

A Benta-patak völgyében a történelmi idők mindegyikében bányászták azt a hegyeket felépítő Miocén-kori porózus mészkövet, amelyben a barlang is kialakult. A kőfejtés a barlang bejáratát sem kímélte, letermelve ezzel az első 15-20 méterét. Sóskút környékén őskori, római kori letelepedések emlékei egyaránt megtalálhatóak. A barlangban folyó kutatások során is nagy mennyiségű, főként cserépedény töredékből álló leletanyag került elő. Azonban ennek nagy része a bejárat környezetéből behordott, vagy besodródott régészeti emlék.

Vigyázz rá!

A barlang igen sérülékeny, porló mészkőben alakult ki, amely rendkívül érzékeny a környezeti változásokra, az időjárás behatásaira is. A falak a legóvatosabb érintésre is morzsolódnak, ezzel károk keletkezhetnek a barlang formakincsében. Ne rakjunk tüzet, mert ezzel újabb koromréteg keletkezik a falakon, és a füstöt a barlang légáramlása a denevérek által lakott részekbe szállítja!

+ TIPP

Felszín alatti kőbányákat fedezhetünk fel Biatorbágy közelében, a Gesztenyés-kőfejtőben. Itt hatalmas, sziklába vájt folyosók tanúskodnak az egykori bányászatról.

Barlang etikett
Mit tehetsz a barlangok megóvásáért? Hogyan látogass meg úgy egy barlangot, hogy minél kevesebb nyomot hagyj benne? Felelős természetjáróként tartsd be az alábbi szabályokat:

Készülj fel!
Tájékozódj, mielőtt útnak indulsz, és legyen nálad minden szükséges felszerelés! Egy jó lámpa nemcsak a testi épséged megóvásában segít, de barlangban történő vétlen károkozást is megelőzheti.

Hagyd ott, ami találsz!
A barlangokban található képződmények, ásványkiválások kialakulása nagyon lassú idő alatt végbemenő természeti folyamatok eredményei. Ne gyűjtsd, ne törd le őket! Hadd lássák az utánad jövők is!

Hozd el, amit vittél!
Semmilyen szemetet ne hagyj magad után! Egy üres palack, vagy a szendvicsed csomagolása hazafelé sokkal könnyebb, mint odafelé a teli. Ha odáig el tudtad vinni, visszaúton sem okozhat gondot.

Ott jártadnak ne maradjon nyoma!
A barlang falára került firkálások, vésések, vagy akár a tűzrakásból származó korom soha el nem távolítható, örök nyom marad a barlangok falain. Ne firkáljuk össze barlangjainkat, még akkor se, ha ezt előttünk már más is megtette!

Járt utat járatlanért ne hagyj el!
A magad biztonsága és a barlang védelme érdekében is fontos, hogy ott közlekedj, ahol már jól kijárt utat találsz! Ne próbálkozz kitett helyekre való felmászással, vagy szűk helyekre való bebújással!

Ne zavard az élővilágot!
A barlang számos élőlénynek otthona vagy menedékhelye, mint pl. a denevéreknek. Ne zavard, ne bántsd őket, és sose feledd, hogy itt ők vannak otthon, és Te vagy a vendég!

Gondolj az utánad jövőkre!
Senki sem szeret úgy megérkezni valahová, hogy ott rendetlenség és piszok fogadja. Hagyd úgy magad után a barlangot, ahogy te is szívesen látnád!


Mit vigyél magaddal?


A Barlanglesőn található szabadon látogatható barlangok egyike sem kíván speciális barlangjáró felszerelést. De még a legkisebb barlangoknál is jól jöhet, ha van nálunk egy jó lámpa, amivel alaposabban körülnézhetünk. Egyes helyszíneken azonban mindenképpen szükség van rá a belsőbb részek megtekintéséhez. A legpraktikusabb, ha fejlámpát viszünk magunkkal, így szabadon marad mindkét kezünk.

Az itt felsorolt barlangok általában egyszerű túraruházatban megtekinthetők, azonban számítani kell rá, hogy néhol porosak, agyagosak lehetünk. A legjobb, ha zárt cipőben, vagy bakancsban indulunk útnak. Ahol a belső termek bejárásához lámpára van szükség, ott ajánlott a sisak használata is.

A kalandturisztika számára megnyitott barlangok esetében a túrához szükséges alapfelszerelést (sisak, lámpa, egyes barlangok esetében overáll) általában az üzemeltető biztosítja. A megfelelő zárt, vagy vízhatlan cipőről, és meleg aláöltözetről többnyire magunknak kell gondoskodni. A jegy árában foglalt felszerelések azonban az egyes barlangok esetében eltérhetnek, ezért a túrára való előzetes bejelentkezésnél mindig érdeklődjünk a szükséges felszerelésről is! Kalandtúra esetén célszerű, ha készülünk a túra utáni váltóruházattal is.

















Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.