Mackó-barlang

Az 1800-as években a barlangkutatás szinte kizárólag régészeti célú feltárást jelentett, amely alapja volt a később szerteágazó tevékenységi körű szervezett barlangkutatásnak. Magyarországon az egyik legrégebben „feltárt” barlang a Kis-kevélyi-barlang, más néven Mackó-barlang.
Túrával látogatható

Találd meg!

A Csobánkára érkező autóbuszról a település főterén kell leszállnunk. Innen több turistaút indul a környék látnivalóihoz. Nekünk a piros kereszten kell indulnunk dél-keleti irányba, majd a sárga jelzés és a piros tanösvény vezet a bejárathoz, ahol pihenőhelyet alakítottak ki a helybéliek.

Fedezd fel!

A 65 méter hosszúságú, egy nagyobb teremből, és a belőle induló két rövidebb oldalágból álló barlang, a Kevély-csoport egy részét is felépítő dachsteini mészkőben alakult ki. Kialakulására nehéz megbízható magyarázatot adni, de az bizonyos, hogy a járatok nagy része vízszint alatti oldódással alakult ki. Az északra nyíló bejárat felnyílása után pedig az időjárási és lepusztulási folyamatok is részt vettek a mai arculatának elnyerésében. A víz oldó hatásának nyomait a terembe belépve főleg a mennyezet közelében láthatjuk, üstszerű bemélyedések formájában. Még szembetűnőbb ez a jelenség a jobb oldalon induló kürtő környezetében látható félgömbös oldott felületeken. A terem elkeskenyedő végében felfelé induló kisebb oldalág egy kereszt irányú járatba vezet, amely a közelmúltban a felszínre is felszakadt, majd ismét eltömődött. Ezzel az egykori felső bejárattal együtt a barlang függőleges kiterjedése 14 méter.

Alapinformációk
A helyszín
helyszín: Pilis
legközelebbi település: Csobánka
túra hossza, ideje: .
megközelíthetőség: .
terület védettsége: .
A barlang
barlang hossza: .
bejárat GPS koordinátája: .
védettség: .
látogathatóság: .
legfőbb értékei: .

Tudj meg többet!

Amíg a fák nem magasodtak a talpunknál magasabbra, messziről lehetett látni a barlang szép íves bejáratát. Könnyen észrevették, és meg is telepedtek benne a barlangok védelmét kereső emlősök, és az állatok vonulását követő jégkorszaki, vadászó emberek. Eszközeiket hosszú ideig őrizte a barlang talaja.A barlang előcsarnoka kedvelt élőhelye a barlangi keresztespóknak (meta menardi, metellina mengei). Az oldalfalakon nyíló kis kőzsebek és a mennyezet kőrojtjai között szőtt hálók csapdába ejtik a falakon felmászó rovarokat, és a mennyezeten nagy számban tanyázó árvaszúnyogokat. Figyeljük meg, hogy a különböző rovartetemekkel teli pókhálók, miként csüngenek a mennyezet beöblösödéseiben.

Vigyázz rá!

Sajnos a még mindig gyakori tűzrakások kedvezőtlenül hatnak a barlangkedvelő élőlényekre, így a pókokra, és az itt élő denevérekre egyaránt. A barlangban rakott tűz füstje elpusztíthatja a barlang mennyezetén élő barlangi pókokat, és az ott pihenő denevérkolóniát is!

+ TIPP

Csobánka csokorba gyűjtve kínálja a kis barlangos látnivalókat! Érdemes bebarangolni az Oszoly híres szikláit. Felkereshetjük a legközelebbi barlangleső helyünket a Macska-barlangot, vagy végigjárhatjuk a Mackó-barlangi tanösvényt.

Barlang etikett
Mit tehetsz a barlangok megóvásáért? Hogyan látogass meg úgy egy barlangot, hogy minél kevesebb nyomot hagyj benne? Felelős természetjáróként tartsd be az alábbi szabályokat:

Készülj fel!
Tájékozódj, mielőtt útnak indulsz, és legyen nálad minden szükséges felszerelés! Egy jó lámpa nemcsak a testi épséged megóvásában segít, de barlangban történő vétlen károkozást is megelőzheti.

Hagyd ott, ami találsz!
A barlangokban található képződmények, ásványkiválások kialakulása nagyon lassú idő alatt végbemenő természeti folyamatok eredményei. Ne gyűjtsd, ne törd le őket! Hadd lássák az utánad jövők is!

Hozd el, amit vittél!
Semmilyen szemetet ne hagyj magad után! Egy üres palack, vagy a szendvicsed csomagolása hazafelé sokkal könnyebb, mint odafelé a teli. Ha odáig el tudtad vinni, visszaúton sem okozhat gondot.

Ott jártadnak ne maradjon nyoma!
A barlang falára került firkálások, vésések, vagy akár a tűzrakásból származó korom soha el nem távolítható, örök nyom marad a barlangok falain. Ne firkáljuk össze barlangjainkat, még akkor se, ha ezt előttünk már más is megtette!

Járt utat járatlanért ne hagyj el!
A magad biztonsága és a barlang védelme érdekében is fontos, hogy ott közlekedj, ahol már jól kijárt utat találsz! Ne próbálkozz kitett helyekre való felmászással, vagy szűk helyekre való bebújással!

Ne zavard az élővilágot!
A barlang számos élőlénynek otthona vagy menedékhelye, mint pl. a denevéreknek. Ne zavard, ne bántsd őket, és sose feledd, hogy itt ők vannak otthon, és Te vagy a vendég!

Gondolj az utánad jövőkre!
Senki sem szeret úgy megérkezni valahová, hogy ott rendetlenség és piszok fogadja. Hagyd úgy magad után a barlangot, ahogy te is szívesen látnád!


Mit vigyél magaddal?


A Barlanglesőn található szabadon látogatható barlangok egyike sem kíván speciális barlangjáró felszerelést. De még a legkisebb barlangoknál is jól jöhet, ha van nálunk egy jó lámpa, amivel alaposabban körülnézhetünk. Egyes helyszíneken azonban mindenképpen szükség van rá a belsőbb részek megtekintéséhez. A legpraktikusabb, ha fejlámpát viszünk magunkkal, így szabadon marad mindkét kezünk.

Az itt felsorolt barlangok általában egyszerű túraruházatban megtekinthetők, azonban számítani kell rá, hogy néhol porosak, agyagosak lehetünk. A legjobb, ha zárt cipőben, vagy bakancsban indulunk útnak. Ahol a belső termek bejárásához lámpára van szükség, ott ajánlott a sisak használata is.

A kalandturisztika számára megnyitott barlangok esetében a túrához szükséges alapfelszerelést (sisak, lámpa, egyes barlangok esetében overáll) általában az üzemeltető biztosítja. A megfelelő zárt, vagy vízhatlan cipőről, és meleg aláöltözetről többnyire magunknak kell gondoskodni. A jegy árában foglalt felszerelések azonban az egyes barlangok esetében eltérhetnek, ezért a túrára való előzetes bejelentkezésnél mindig érdeklődjünk a szükséges felszerelésről is! Kalandtúra esetén célszerű, ha készülünk a túra utáni váltóruházattal is.

















Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.