Csévi-barlang

Egy igazán izgalmas, bujkálós, több szintes barlang, remek kilátással a felette lévő sziklaszirtről. Ne felejtsd otthon a lámpádat!
Túrával látogatható

Találd meg!

A barlang a Piliscsévtől ÉK-re húzódó Basa-hegy oldalában rejtőzik. A piliscsévi templomtól a piros jelzésen indulva először a Pincefaluig, majd onnan a piros kör jelzésen tovább haladva érjük el az Eszperantó forrást. (A Pincefaluig akár autóval is el tudunk menni.) Az Eszperantó forrástól a délkeleti irányban tartó, hivatalos turistajelzés nélküli, de több helyen is „Barlang” feliratú táblával jelölt ösvényen tudunk legrövidebb úton felkapaszkodni az üreghez.

Fedezd fel!

Ha a völgy felől közelítjük meg, hatalmas méretű barlangszáj bukkan ki a fák között, mely mögött nagy belmagasságú, tágas bejárati csarnok húzódik. A nagy belmagasság az egész barlangra jellemző, ha kicsit beljebb megyünk az amúgy emelkedő járatban, egy magasra felnyúló kürtő sötétlik a fejünk felett, mellette pedig nagy omladéktömbök között látszik felső bejárat felől beszűrődő fény. A fény irányába nem tudunk felmászni, de egy jobb kézre eső, keskeny, meredek járaton fel tudunk kapaszkodni a barlang felsőbb szintjére.
A barlang felső szintje valójában a mennyezetről leszakadt omladéktömbök tetején alakult ki. A járat itt több helyen is felnyílik a felszínre, így több nyíláson keresztül is áramlik be a fény. A felső szinten több kisebb oldaljárat is található, melyek közül a legnagyobb a bal oldali fal mentén található szűk kis átjárón keresztül közelíthető meg. Ha elég elszántak vagyunk, bemászhatunk ebbe a ferde termecskébe is, de számítsunk rá, hogy az átmászás során meglehetősen piszkosak leszünk.
Az omladéktömbökön felkapaszkodva a felső bejárat, és a mellette a sziklafalra nyíló ablak előtt találjuk magunkat. Érdemes közelről is megnézni a barlang falain több helyen található apró borsóköveket, melyek főleg a felső bejárat melletti falon találhatók nagy mennyiségben.

Alapinformációk
A helyszín
helyszín: Pilis-hegység
legközelebbi település: Piliscsév
túra hossza, ideje: 3 km | 50 perc
megközelíthetőség: jelzett turistaúton
terület védettsége: -
A barlang
barlang hossza: 104 méter
bejárat GPS koordinátája: 47,68661° N 18,84207° E
védettség: megkülönböztetetten védett
látogathatóság: szabadon látogatható
legfőbb értékei: izgalmas bejárás, látványos bejárat

Tudj meg többet!

A Pilis dachsteini mészkőből felépült karsztján számos kicsi, mára a lepusztulás, feltöltődés állapotában lévő barlang található, mint amilyen pl. a Csévi-barlang is. A hegység belsejében, a felfelé áramló vizek hatására kialakult hévizes barlangképződés során jött létre. Majd a karsztvízszint süllyedésével, valamint a hegység kiemelkedésével egyre inkább tetőhelyzetbe került. A hegységet érő, lepusztító külső erők aztán elérték a kőzet belsejében húzódó barlangot. A felnyitott járatokat ezután még könnyebben érték a lepusztító erők, a meggyengült, összetöredezett kőzetben pedig omlások alakították tovább a járatokat. Így alakult ki a barlang ma látható, labirintusos jellege is.
Az erős lepusztulás ellenére az ép kőzetfelszíneken azonban még most is sok helyen láthatók a hévizes kialakulás nyomai, kisebb nagyobb gömbfülkék, félgömb alakú mélyedések a falakon, és a mennyezeten. Az alsó bejárati részen, és a mellette lévő sziklafalnál látszik különösen jól a befoglaló kőzet szerkezete, ahogy a 45 fokban megdőlt kőzetrétegek mentén oldódtak ki a barlang járatai. A külső sziklafal üstös, fülkés formakincsén szintén a felfelé törekevő vizek munkájának nyomát lehet felismerni. A barlang egykor otthont adott a kőkorszaki embernek is, a régészeti ásatások különböző pengéket találtak a kitöltésében.

Vigyázz rá!

Falain sok helyen láthatunk kormozás nyomokat, feliratokat. Ne szaporítsuk ezek számát!
Nagy valószínűséggel találkozhatunk benne itt tanyázó denevérekkel, vagy akár barlangi pókkal (Meta menardi) is. Valamennyien védett fajok, vigyázz rájuk!

+ TIPP

A barlangon keresztül igazi átmenő túrát is tehetünk. Ha a felső bejáraton át kimászunk a sziklára, egy keskeny ösvényen felkapaszkodhatunk a barlang feletti szirtre, ahonnan pazar kilátás nyílik a szomszédos Kétágú-hegy, és a Klastrom-szirt sziklái felé. A csúcsról akár a sárga és piros háromszög turistajelzéseket követve is visszatérhetünk Piliscsévre.

Barlang etikett
Mit tehetsz a barlangok megóvásáért? Hogyan látogass meg úgy egy barlangot, hogy minél kevesebb nyomot hagyj benne? Felelős természetjáróként tartsd be az alábbi szabályokat:

Készülj fel!
Tájékozódj, mielőtt útnak indulsz, és legyen nálad minden szükséges felszerelés! Egy jó lámpa nemcsak a testi épséged megóvásában segít, de barlangban történő vétlen károkozást is megelőzheti.

Hagyd ott, ami találsz!
A barlangokban található képződmények, ásványkiválások kialakulása nagyon lassú idő alatt végbemenő természeti folyamatok eredményei. Ne gyűjtsd, ne törd le őket! Hadd lássák az utánad jövők is!

Hozd el, amit vittél!
Semmilyen szemetet ne hagyj magad után! Egy üres palack, vagy a szendvicsed csomagolása hazafelé sokkal könnyebb, mint odafelé a teli. Ha odáig el tudtad vinni, visszaúton sem okozhat gondot.

Ott jártadnak ne maradjon nyoma!
A barlang falára került firkálások, vésések, vagy akár a tűzrakásból származó korom soha el nem távolítható, örök nyom marad a barlangok falain. Ne firkáljuk össze barlangjainkat, még akkor se, ha ezt előttünk már más is megtette!

Járt utat járatlanért ne hagyj el!
A magad biztonsága és a barlang védelme érdekében is fontos, hogy ott közlekedj, ahol már jól kijárt utat találsz! Ne próbálkozz kitett helyekre való felmászással, vagy szűk helyekre való bebújással!

Ne zavard az élővilágot!
A barlang számos élőlénynek otthona vagy menedékhelye, mint pl. a denevéreknek. Ne zavard, ne bántsd őket, és sose feledd, hogy itt ők vannak otthon, és Te vagy a vendég!

Gondolj az utánad jövőkre!
Senki sem szeret úgy megérkezni valahová, hogy ott rendetlenség és piszok fogadja. Hagyd úgy magad után a barlangot, ahogy te is szívesen látnád!


Mit vigyél magaddal?


A Barlanglesőn található szabadon látogatható barlangok egyike sem kíván speciális barlangjáró felszerelést. De még a legkisebb barlangoknál is jól jöhet, ha van nálunk egy jó lámpa, amivel alaposabban körülnézhetünk. Egyes helyszíneken azonban mindenképpen szükség van rá a belsőbb részek megtekintéséhez. A legpraktikusabb, ha fejlámpát viszünk magunkkal, így szabadon marad mindkét kezünk.

Az itt felsorolt barlangok általában egyszerű túraruházatban megtekinthetők, azonban számítani kell rá, hogy néhol porosak, agyagosak lehetünk. A legjobb, ha zárt cipőben, vagy bakancsban indulunk útnak. Ahol a belső termek bejárásához lámpára van szükség, ott ajánlott a sisak használata is.

A kalandturisztika számára megnyitott barlangok esetében a túrához szükséges alapfelszerelést (sisak, lámpa, egyes barlangok esetében overáll) általában az üzemeltető biztosítja. A megfelelő zárt, vagy vízhatlan cipőről, és meleg aláöltözetről többnyire magunknak kell gondoskodni. A jegy árában foglalt felszerelések azonban az egyes barlangok esetében eltérhetnek, ezért a túrára való előzetes bejelentkezésnél mindig érdeklődjünk a szükséges felszerelésről is! Kalandtúra esetén célszerű, ha készülünk a túra utáni váltóruházattal is.

















Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.