Bajnai Öreg-lyuk

Igazi felfedezni való, izgalmas kis barlang, amely már elég hosszú ahhoz, hogy mindenképpen lámpával induljunk a bejárására.
Túrával látogatható

Találd meg!

A Bajnai Őr-hegy oldalában megbújó barlangot a Bajnáról induló, kellemes sétát ígérő, körtúraként kialakított zöld háromszög jelzés mentén lehet megközelíteni, bármelyik irányból. A jelzésből kiágazó kis ösvénynél egy „Barlang” feliratú tábla is segíti megtalálását. Ha minél rövidebb úton akarjuk elérni, akkor Epöl felől induljunk el!


Fedezd fel!

Bejáratának valódi szélessége a 16 métert is meghaladja, azonban a beékelődött hatalmas méretű kőtömbök miatt jóval kisebbnek hat. Mögötte egyenletes, enyhe lejtéssel futó, tágas folyosó vezet a mélybe. A kövekkel borított lejtőn kényelmesen lesétálhatunk egészen a főfolyosó legalsó pontjára, csak néhol kell kicsit lehajolni hozzá. Lefelé menet több helyen is megfigyelhetünk a barlang mennyezetén felfelé harapódzó kisebb kürtőket, gömbüstöket. A járat alsó harmadában egy óriási méretű, szinte teljesen szabályos, 6-7 méter átmérőjű gömbfülke alakít ki egy kisebb termecskét. Az innen pár méterre lévő végpont szintén egy hasonló jellegű gömbfülkés terem.
A barlang széles folyosóján szinte észre sem vesszük, hogy lefelé menet egy elágazás mellett is elhaladunk, ahogy a bejárattól kb. 15 méternyire, jobb kéz felé egy mellékjárat sötétlik. Az alacsony, éppen csak 1 méter magas járaton átbújva újra kitágul a tér, és a barlang aljához hasonlóan itt is egy nagyméretű, 4 méteres magasságig felnyúló gömbfülkés terem közepén találjuk magunkat.
Figyeljük meg, hogy a barlang mennyezete mennyire egy síkban fut végig, a járat magasságát az aljzat domborzati viszonyai határozzák meg. A mennyezetet közelről is megvizsgálva a sík kőzetlapon apró oldásos formákat, lyukacsokat, és keskeny, oldással tágított repedéseket találunk.


Alapinformációk
A helyszín
helyszín: Gerecse-hegység, Bajóti Öregkő
legközelebbi település: Bajót
túra hossza, ideje: 1 km | 20 perc
megközelíthetőség : jelzett turistaúton (zöld háromszög)
terület védettsége : -
A barlang
barlang hossza : 70 méter
bejárat GPS koordinátája : 47,64795° N 18,62509° E
védettség : megkülönböztetetten védett
látogathatóság : szabadon látogatható
legfőbb értékei : izgalmas bejárás, érdekes kialakulás

Tudj meg többet!

Ennek a barlangnak a példája nagyon jól mutatja, hogy mennyire meghatározó az alapkőzet egy-egy üreg kialakulásában és formakincsében. Ha megfigyeljük az enyhén befelé lejtő plafont, jól látszik rajta, hogy szinte teljesen egy síkban van, csak a felfelé törő kürtők, és gömbfülkék magasodnak ki belőle. A barlang mennyezete ugyanis nem más, mint a dachsteini mészkő egy réteglapjának az alja. A mélyből felfelé törekvő vizek a mészkő réteglapjai között kioldottak egy, a környezeténél valamiért könnyebben oldódó réteget, míg a fölötte lévő, keményebb réteg ellenállt az oldásnak. A kioldott réteg helyén találjuk ma magát a barlangot, mely egykor valószínűleg bővizű forrásként is működött.
A régészek ebben a barlangban is keresték elődeink nyomát. A 20. század elején Hillebrandt Jenő, és Kadic Ottokár is végzett itt ásatásokat, majd később a Magyar Nemzeti Múzeum régészei is dolgoztak benne. Kitöltéséből elsősorban őskori és római kori cserépmaradványok kerültek elő, valamint nagy mennyiségű csontlelet, melyek különböző denevérfajoktól származtak.
A denevérek nem csak régen, de ma is kedvelik a barlangot: téli szállásként, és nyári tanyahelyként egyaránt használják. Tágas bejárata és lejtős folyosója miatt azonban könnyen beáramlik a téli hideg levegő, ezért elsősorban hidegtűrő denevérfajok telelését figyelték itt meg, mint például a kései- vagy a piszedenevér.


Vigyázz rá!

Vigyázzunk, hogy a barlang bejárása során ne zavarjuk az esetlegesen itt tartózkodó denevéreket! Ne feledjük, hogy hazánkban valamennyi denevérfaj védett!

+ TIPP

A Bajna központjában található Sándor Móricz kastélytól indulva a zöld háromszög jelzésen remek körtúrára adódik lehetőség a barlang és az Őr-hegy csúcsának érintésével.  

Barlang etikett
Mit tehetsz a barlangok megóvásáért? Hogyan látogass meg úgy egy barlangot, hogy minél kevesebb nyomot hagyj benne? Felelős természetjáróként tartsd be az alábbi szabályokat:

Készülj fel!
Tájékozódj, mielőtt útnak indulsz, és legyen nálad minden szükséges felszerelés! Egy jó lámpa nemcsak a testi épséged megóvásában segít, de barlangban történő vétlen károkozást is megelőzheti.

Hagyd ott, ami találsz!
A barlangokban található képződmények, ásványkiválások kialakulása nagyon lassú idő alatt végbemenő természeti folyamatok eredményei. Ne gyűjtsd, ne törd le őket! Hadd lássák az utánad jövők is!

Hozd el, amit vittél!
Semmilyen szemetet ne hagyj magad után! Egy üres palack, vagy a szendvicsed csomagolása hazafelé sokkal könnyebb, mint odafelé a teli. Ha odáig el tudtad vinni, visszaúton sem okozhat gondot.

Ott jártadnak ne maradjon nyoma!
A barlang falára került firkálások, vésések, vagy akár a tűzrakásból származó korom soha el nem távolítható, örök nyom marad a barlangok falain. Ne firkáljuk össze barlangjainkat, még akkor se, ha ezt előttünk már más is megtette!

Járt utat járatlanért ne hagyj el!
A magad biztonsága és a barlang védelme érdekében is fontos, hogy ott közlekedj, ahol már jól kijárt utat találsz! Ne próbálkozz kitett helyekre való felmászással, vagy szűk helyekre való bebújással!

Ne zavard az élővilágot!
A barlang számos élőlénynek otthona vagy menedékhelye, mint pl. a denevéreknek. Ne zavard, ne bántsd őket, és sose feledd, hogy itt ők vannak otthon, és Te vagy a vendég!

Gondolj az utánad jövőkre!
Senki sem szeret úgy megérkezni valahová, hogy ott rendetlenség és piszok fogadja. Hagyd úgy magad után a barlangot, ahogy te is szívesen látnád!


Mit vigyél magaddal?


A Barlanglesőn található szabadon látogatható barlangok egyike sem kíván speciális barlangjáró felszerelést. De még a legkisebb barlangoknál is jól jöhet, ha van nálunk egy jó lámpa, amivel alaposabban körülnézhetünk. Egyes helyszíneken azonban mindenképpen szükség van rá a belsőbb részek megtekintéséhez. A legpraktikusabb, ha fejlámpát viszünk magunkkal, így szabadon marad mindkét kezünk.

Az itt felsorolt barlangok általában egyszerű túraruházatban megtekinthetők, azonban számítani kell rá, hogy néhol porosak, agyagosak lehetünk. A legjobb, ha zárt cipőben, vagy bakancsban indulunk útnak. Ahol a belső termek bejárásához lámpára van szükség, ott ajánlott a sisak használata is.

A kalandturisztika számára megnyitott barlangok esetében a túrához szükséges alapfelszerelést (sisak, lámpa, egyes barlangok esetében overáll) általában az üzemeltető biztosítja. A megfelelő zárt, vagy vízhatlan cipőről, és meleg aláöltözetről többnyire magunknak kell gondoskodni. A jegy árában foglalt felszerelések azonban az egyes barlangok esetében eltérhetnek, ezért a túrára való előzetes bejelentkezésnél mindig érdeklődjünk a szükséges felszerelésről is! Kalandtúra esetén célszerű, ha készülünk a túra utáni váltóruházattal is.

















Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.